Hivatalosan is megnyitották a 21. Csabai Kolbászfesztivált
Békéscsaba, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - A csabai kolbászfesztivál a hagyományőrzés, az értékek átadásának szimbólumává vált 21 év alatt - hangzott el a 21. Csabai Kolbászfesztivál hivatalos megnyitóján csütörtökön Békéscsabán. A négynapos rendezvény nyitónapján kiosztották a szárazkolbász-verseny díját is.
Hégely Sándor fesztiváligazgató Magyarország legvidámabb
fesztiváljának nevezte a rendezvényt, amelyre szerinte a
városmarketinget, a megyeszékhely identitását fel lehet fűzni.
Elmondta: 21 év alatt 21 országból voltak vendégek a városban, ahol
egy tanulmány szerint egy évtized alatt 21 milliárd forintot
költöttek el a fesztiválra érkező vendégek. Guller Zoltán, a
Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte, 2030-ig
szeretnének mintegy 500 turisztikai fejlesztést megvalósítani, ezer
éttermet és szállodát felújítani, megduplázni a Magyarországon
eltöltött vendégéjszakák számát és az országba vezető közvetlen
repülőjáratok számát harmincra emelni.
Brendon Hammer ausztrál nagykövet megtiszteltetésnek nevezte,
hogy első külföldi országként a fesztivál vendégei lehetnek, és
elmondta, Ausztráliában 73 ezer ember él, aki magyar gyökerekkel
rendelkezik. Hozzátette, ők is készítenek kolbászt bárányból és
kenguruhúsból is. T. Mészáros András, Érd polgármestere is
örömének adott hangot, hogy az ország "egyik legdinamikusabban
fejlődő városa" lett idén a fesztivál vendégvárosa.
A békéscsabai születésű Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési
Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára, aki korábban Érd
alpolgármestere volt, úgy fogalmazott: otthonról hazajött.
Kifejtette, a héten a miniszterelnök arról beszélt, hogy
Magyarország a turizmus szempontjából egy aranyalma, és minden
városnak kell hogy legyen egy szelete ebből.
Békéscsabának megvan ez a szelete - húzta alá. Hozzátette,
Orbán Viktor évekkel ezelőtt, amikor részt vett a kolbászgyúráson,
azt mondta, ha így folytatják a békéscsabaiak, sok tízezer ember
érkezik majd a rendezvényre.
Ez mára bekövetkezett - mondta Aradszki András. Vantara
Gyula fideszes országgyűlési képviselő a hagyománytisztelet
jelképének nevezte a fesztivált; Kulcsár László, a Nemzeti
Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke pedig a sertéstartásra, az
ágazat fejlesztésének fontosságára hívta fel a figyelmet
köszöntőjében.
A békéscsabai polgármester, Szarvas Péter a 21. fesztivál
apropóján 21 lottószelvénnyel lepte meg Hégely Sándort, akitől azt
kérte, ha nyer, csak 21 százalékot tartson meg magának, 79-et
fordítson a jövő évi rendezvényre.
Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz
főigazgatója Magyarország legmívesebb, legízesebb ételének nevezte a
csabai kolbászt.
A megnyitó végén kiosztották a Nemzetközi Szárazkolbász Verseny
díját. A szakmai zsűri a 103 beérkezett kolbász közül Juhász György
békéscsabai kolbászkészítő termékét találta a legjobbnak.