Luxembourgi tenisztorna - Stollárék elődöntősök
Budapest/Luxembourg, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - Stollár Fanny és az amerikai Varvara Lepchenko elődöntőbe jutott a luxembourgi női tenisztorna páros versenyében.
A magyar játékos és partnere az első játszmában 4:3-as
vezetésnél vette el a másik páros adogatását, s simán kiszerválta a
szettet.
A második felvonásban nyolc bréklabdát és három bréket láthatott
a közönség, ezek kihasználásban a dél-amerikai kettős volt
hatékonyabb, így 37 perc alatt egyenlített.
A döntő rövidítésben is bizonytalan volt mindkét duó a maga
adogatásainál, végül Stollárék egy mérkőzéslabdát hárítva 1 óra 28
perc alatt diadalmaskodtak.
A magyar, amerikai kettős a legjobb négy között a Lesley
Kerkhove, Lidzija Marozava holland, fehérorosz kettős ellen lép
pályára.
Eredmény (a WTA honlapja alapján):
páros, negyeddöntő:
-------------------
Stollár Fanny, Varvara Lepchenko (magyar, amerikai)-Veronica
Cepede Royg, Beatriz Haddad Maia (paraguayi, brazil) 6:3, 3:6, 12-10
- döntő rövidítés