Megnyílt a negyedik szobrászbiennále
Szentendre, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - Dimenziók címmel csütörtökön megnyílt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége által rendezett negyedik szobrászbiennále Szentendrén, a MűvészetMalomban.
A tárlatnak helyet adó Ferenczy Múzeumi Centrum (FM) igazgatója,
Gulyás Gábor üdvözlő beszédében örömtelinek nevezte, hogy a
MűvészetMalom fogadhatta be már negyedik alkalommal a szobrászati
seregszemlét, hiszen, mint fogalmazott, nagyon ritkán láthatók
szobrászati kiállítások Magyarországon, valamint olyanok, ahol a
különböző plasztikai műfajok hangsúlyosan megjelennek.
Nagyon sok műfajban zajlottak kiállítások az elmúlt időben a
MűvészetMalomban - emlékeztetett Gyürk Dorottya, a város kulturális
alpolgármestere. Kiemelte, hogy a kortárs képzőművészet egyik
legjelentősebb centruma, Szentendre fontosnak tartotta, hogy egy díj
odaítélésével is támogassa az eseményt. A mostani kiállításon 86
alkotó 114 műve látható - tette hozzá.
Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek
Szövetségének (MKISZ) elnöke egyebek mellett arra hívta fel a
figyelmet, hogy az épület önmagában is izgalmas tér, ugyanakkor nagy
kihívás elé állította a kiállítás rendezőjét.
A közönség szereti a sorozatokat, az ismétlődő eseményeket,
szereti az olyan áttekintő műfaji seregszemléket, amelyeknél nem
kell alkalomról alkalomra új világot kitalálni, felépíteni, és ezért
szeretik a biennálékat is - fogalmazott Bán András művészettörténész
megnyitójában.
A mostani kiállítás bizonyosan áttekintést ad a szakma néhány
fontos szegmenséről és azt is garantálja, hogy mindenki talál olyat
a művek között, amely megszólítja, elgondolkodtatja - folytatta a
művészettörténész. Kiemelte: a közönség ezen a biennálén
megtapasztalhatja, hogy "minden véletlenszerűségével is
körülhatárolható ennek a bő száz műnek a szándéka, esztétikai
rendszere, értelmezési tartománya". A mostani kiállítók a halkabb
szavú szakmai beszéd hívei - fűzte hozzá.
A megnyitón díjakat is átadtak: az Emberi Erőforrások
Minisztériumának díját Hérics Nándor vehette át, a Magyar Művészeti
Akadémia díját Szanyi Borbála, az MKISZ díját Rabóczky Judit, a
Magyar Szobrász Társaság elismerését Kutasi Tünde, a Magyar
Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díját Király Vilmos kapta,
míg a vendéglátó város Szabó Virág munkásságát ismerte el.
A tárlat december 3-áig látható a szentendrei MűvészetMalomban.