Magyar Idők - Öt év börtönre ítélték Galambos Lajos korábbi titkosszolgálati vezetőt
Budapest, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - Nem jogerősen öt év börtönbüntetésre és százötven millió forint vagyonelkobzásra ítélte a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa Galambos Lajost, a Gyurcsány-kormány egykori Nemzetbiztonsági Hivatalának (NBH) főigazgatóját csütörtökön - olvasható a Magyar Időkben.
Azt írták, hogy vesztegetésért marasztalták el a
Gyurcsány-kormány korábbi titkosszolgálati vezetőit és az Egymásért
Egy-Másért Alapítvány "kulcsfiguráját". Galambos Lajos öt, Jakubinyi
Róbert négy, Gyarmati György pedig három évet kapott - sorolták.
Az ügy másodrendű vádlottját, Galambos Lajos vezérőrnagyot
folytatólagosan elkövetett vesztegetés és államtitoksértés miatt
marasztalták el. A börtönbüntetés mellett nyolc évre eltiltották a
közügyek gyakorlásától, valamint százötven millió forint
vagyonelkobzásra is ítélték.
Az elsőrendű vádlott, Jakubinyi Róbert kétrendbeli folytatólagos
vesztegetés miatt négy év börtönt kapott, őt öt évre tiltották el a
közügyektől.
A harmadrendű vádlottat, az NBH korábbi osztályvezetőjét,
Gyarmati Györgyöt vesztegetés miatt három év börtönre ítélték, a
közügyektől öt évre tiltották el, valamint százmillió forint
vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.
A cikkben felidézték, hogy korábban a PestiSrácok Földesi-Szabó
László vallomása alapján azt írta, az egykori közhasznú szervezet
évekig "a legmagasabb rangú titkosszolgák kifizetőhelyeként
működhetett".
Az ötlet Jakubinyi Róbert fejében fogant meg, azonban az
alapítvánnyal összefüggő hálózat nem üzemelhetett volna a polgári
elhárítás akkori vezetőinek jóváhagyása és a nagypolitika tudta
nélkül - tették hozzá.
Jakubinyi Róbert a szolgálataiért cserébe állítólag azt kérte a
titkosszolgálati vezetőktől, hogy simítsák el a büntetőügyeit. Az
alapítvány másik kulcsfigurája, Földesi-Szabó László vallomása
szerint ebben az NBH vezetői partnerek voltak.
A férfi azt állította, hogy Galambos Lajos mintegy százötven
millió, Gyarmati György pedig százmilliót forintot kapott - írta a
Magyar Idők.