Támadást intézhet az Iszlám Állam az Egyesült Államok ellen a CIA szerint
Washington, 2017. október 20., péntek (MTI) - A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
Mike Pompeo egy biztonságpolitikával foglalkozó kutatóintézet
washingtoni rendezvényén kifejtette: bár az Iszlám Állam
terroristáit kiűzték a szíriai Rakka városából, a terrorszervezet
változatlanul "óriási fenyegetést" jelent.
A CIA-direktor elmondta, a világban mindenütt ott vannak a
terroristák, akik a kereskedelmi repülőjáratokat eltérítve
jelentenek veszélyt a nyugat-európai országokra és az Egyesült
Államokra. Elmondta, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium a
repülőtereken már hozott speciális intézkedéseket, amelyek
kiszűrhetik "a kereskedelmi járatokon érzékelhető fenyegetést".
Erről beszélt szerdán az Egyesült Államok londoni nagykövetségén
Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója is,
aki szerint a terroristák repülőgép-eltérítésre készülnek, s erről
az amerikai hírszerzésnek vannak is információi.
A Demokráciák Védelméért Alapítvány rendezvényén Pompeo -
Rakkára utalva, ahol a terroristák kikiáltották kalifátusukat -
kifejtette, hogy "a kalifátus összeomlása nagyszerű hír, de csak
részben", mert az Iszlám Állam a jövőben átalakulhat valami más
terrorszervezetté. "Őrültség lenne azt jósolni, hogy az Iszlám
Államnak nem lesznek utódjai" - hangoztatta Pompeo. Leszögezte: az
Egyesült Államok továbbra is komolyan veszi az Iszlám Államot és a
vele kapcsolatban álló terrorcsoportokat, mind a Közel-Keleten, mind
Délkelet-Ázsiában.
A CIA igazgatója szót ejtett Észak-Koreáról és Iránról is.
Észak-Koreáról azt mondta: Phenjan pár hónapon belül képes lesz
arra, hogy tökéletesítse atomfegyverzetét. "Ma közelebb állnak
hozzá, mint öt évvel ezelőtt és arra számítok, hogy ha a nemzetközi
közösség nem szorítja vissza őket, akkor öt hónapon belül sikerül
tökéletesíteniük a arzenáljukat" - szögezte le.
Iránnal kapcsolatban Pompeo fontosnak mondta, hogy az amerikai
elnök mindent megtegyen annak érdekében, hogy Teherán ne legyen
képes atombomba előállítására. Egyetértett a Teheránnal kötött
többhatalmi atomalku fenntartásával, de szigorúbb ellenőrzést
sürgetett.
A rendezvényen Mike Pompeo után beszédet mondott Herbert
McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is. Észak-Koreáról szólva
leszögezte: "még nem futottunk ki az időből, de közel állunk hozzá".