Salvador Dalínak tulajdonított festményt foglaltak le Libanonban
Bejrút, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - A libanoni hatóságok lefoglaltak egy festményt, melyről úgy vélik, Salvador Dalí spanyol művész alkotta - tudósított a BBC hírportálja.
A rendőrök letartóztattak négy embert, akik állítólag
megpróbálták eladni a Mrs. Reeves portréja című festményt. A képet
pénteken foglalták le a Bejrút Cola városrészében végzett
házkutatások során.
Szakértők szerint a kép, amennyiben eredeti, a művész kisebb
jelentőségű portréi közöl való, melyeket előkelő amerikai nőkről
készített. A képet a rendőrség szerint egyik szomszédos országban
lophatták el.
A hasonló, Dalínak tulajdonított műveket általában "néhány
százezer dollárért adják el, mert nem tekintik komoly alkotásnak" -
mondta el a Lebanon's Daily Starnak Lawrence Saphire
művészettörténész, aki szerint a Mrs. Reeves portréja egyike azoknak
a társasági hölgyekről festett képeknek, melyekre a spanyol művész
amerikai tartózkodása idején kapott megbízást.
Nicolas Descharnes Dalí-szakértő, a világhírű festő titkárának
fia szintén nyilatkozott a lapnak: szerinte a képet 1986 és 1997
között többször is elárverezték. Arról azonban egyikük sem
nyilatkozott, hogy a Libanonban előkerült festmény eredeti-e.
Alex Rosenberg, a New York-i Dalí-kutatóközpont igazgatója
annyit mondott a lapnak, hogy a műkincspiacon számos hamisítvány
bukkant már fel.