Az internetes óriásvállalatok vezetői is részt vesznek a G7-ek belügyminiszteri csúcsán
Róma, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - A kiberterrorizmus az egyik témája az iparilag legfejlettebb országokat tömörítő G7-csoport belügyminisztereinek az olaszországi Ischia-szigetén csütörtök este kezdődött találkozójának, amelyen a Microsoft, továbbá a Facebook, Twitter internetes óriásvállalatok vezetői is részt vesznek.
A G7-ek belügyminisztereinek két napos találkozója hivatalosan a
sziget 15. századi várában rendezett vacsorával vette kezdetét. Ezt
megelőzően azonban Olaszország, Franciaország, Németország, az
Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Japán és Kanada
belügyiminiszterei kétoldalú megbeszéléseket folytattak.
A csúcs központi témája a migráció és a terrorizmus, kiemelt
figyelemmel az idegen harcosokkal és a kiberterrorizmussal szembeni
fellépésre. A házigazda Marco Minniti olasz belügyminiszter az olasz
sajtónak úgy nyilatkozott, a dzsihadisták fellegvárának számító
Rakka szíriai város felszabadításával az Iszlám Állam soraiban
harcoló fegyveresek a migrációs útvonalakon, a migráncsoportok
között megbújva próbálnak meg visszajutni Európába. Hozzátette, hogy
25-30 ezerre teszik az idegen harcosok számát, akik a "legnagyob
idegenlégiót" alkották, és akiknek csak egy része esett el a szíriai
és iraki harctéren.
Marco Minniti hangsúlyozta, hogy a radikalizálódás jelentős
része ma már internet keresztül történik. A terrorista szervezetek
az internet segítségével tagokat toboroznak, üzeneteket küldenek. A
világhálón fegyvert lehet beszerezni, vagy elsajátítani a pokolgép
házi gyártását. Megoldást az internetes szolgáltatók együttműködése
adhat - mondta az olasz belügyminiszter.
A kiberbiztonságról szóló szekción John Frank a Microsoftnak az
EU kormányzati ügyekért felelős alelnöke, Nick Pickles a Twitter és
Nicholas Lundblad a Google kormányzati ügyekért felelős vezetője is
részt vesz. A G7-es belügyi csúcson jelen van Dimitrisz Avramopulosz
az EU belügyi és migrációs, és Julian King biztonságért felelős
biztosa,valamint az Interpolt vezető Jurgen Stock.
A G7-csúcsot két napos tüntetés sorozat kíséri a No Global
globalizáció ellenes csoportok részéről, amelyek csütörtökön
Nápolyban és Ischia kikötőjében tartottak demonstrációt néhány száz
fővel. A tüntetők paradicsomszószt öntöttek a tengerbe az ide
veszett migránsok halálára emlékeztetve.