Potápi: a kormány továbbra is támogatja az összetartozást segítő intézményeket
Zenta, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - A magyar kormány a jövőben is támogatja mindazokat az intézményeket, ahol a vajdasági magyarok összejöhetnek, ahol ápolhatják kultúrájukat és megélhetik összetartozásukat, ahol otthonra lelhetnek - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Zentán, ahol átadták a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermét.
A 73 férőhelyes termet a magyar kormány támogatásával építettek
meg.
"Közösen kell megtennünk a lépéseket annak érdekében, hogy a
szülőföld a boldogulás helyévé váljon, ahol jó élni, ahol lehet
jövőt tervezni" - szögezte le a politikus.
Ezt segítik mindazok a kezdeményezések, amelyeket az utóbbi
években a budapesti kormány a helyi politikai vezetéssel közösen
indított - tette hozzá, majd úgy folytatta: mindezeket a lépéseket
azonban csak egy összetartó közösség képes végrehajtani.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kilencvenes években a
helyi magyarság főként a színházban tudta megélni magyarságát és a
magyar nemzethez tartozását, a Kárpát-medencei összetartozás azonban
mára a mindennapok részévé vált.
Ez egyebek mellett annak is köszönhető, hogy az anyaország
felelősséget vállal a külhoni magyarságért, amelyet az utóbbi időben
az elvándorlás fenyeget. A magyar kormány azonban kész arra, hogy
ebben a küzdelemben is a külhoniak mellé álljon - tette hozzá.
Kitért arra, hogy az utóbbi években a budapesti kormány a
vajdasági politikai vezetéssel közösen indított kezdeményezései
között vannak azok a gazdaságfejlesztési programok, amelyek révén a
vajdasági magyarok hatalmas lehetőséget kaptak vállalkozásaik
fejlesztésére, a térség felvirágoztatására.
Potápi Árpád János szerint ahhoz, hogy a magyar nemzet egysége
továbbra is megmaradjon, "mindannyiunk közös cselekvésére van
szükség, és a jövő év tavaszán éppen ez a tét".
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár arra kérte a vajdasági
magyar közösséget, hogy a jövő évi magyarországi parlamenti
választáson ismét mutassa meg példaértékű tettrekészségét, a
vajdasági magyarság ugyanis eddig is olyan példaként szolgált a
Kárpát-medencében, amely a többi nemzetrész számára is utat mutat
összetartásban és együttműködésben.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke
ünnepi beszédében kiemelte: eddig is és ezen túl is azért dolgozik,
hogy a magyar színészek és társulatok játszani tudjanak, és
meglegyenek a feltételeik a munkához.
Hozzátette: büszke arra, hogy a 2008-ban alakult Zentai Magyar
Kamaraszínház 2013 óta önálló társulattal rendelkezik és nagyterme
után most már kamaraterme is van.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar
Teátrumi Társaság elnöke a helyszínen ígéretet tett arra, hogy
néhány műszaki eszközzel segíti majd a kamaraterem további
fejlesztését.
A közösség együttműködésének köszönhető, hogy létrejöhetett ez a
terem - hangsúlyozta beszédében Wischer Johann, a Zentai Magyar
Kamaraszínház igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik
lehetővé tették a terem építését.
A kamaratermet Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című
darabjával nyitották meg, az előadás főszereplője Szilágyi Tibor
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész volt.