Nemzeti konzultáció - A magyar kultúra elveszhet, ha a "Soros-terv" érvényesül Európában
Martonvásár, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - Az évezredes magyar kultúra veszhet el, ha a "Soros-terv" pontjai érvényesülnek Európában - hangsúlyozta a kultúráért felelős államtitkár csütörtökön a Fejér megyei Martonvásáron.
Hoppál Péter a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban, a
nemzeti konzultációról szóló lakossági fórum előtti
sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a pénzpiacok nyilván
üdvözlik "a kívülről erőszakolt bevándorlást", a globális tőke
szándékainak is megfelelnek az elképzelések, de a magyarság,
amelynek fontos az identitása, nem kívánja ezeket a változásokat. Ha
a kulturális egységét sok tízmilliárdos kerítéssel védheti meg
hazánk, akkor azzal kell megtenni - tette hozzá.
A fórumon mintegy százötven ember előtt az államtitkár
megjegyezte, hogy Martonvásár "már letette a voksot a magyar kultúra
mellett", de ezt másoknak is meg kell tenni a nemzeti konzultáció
során.
Hoppál Péter kijelentette, hogy sem Brüsszelből, sem New Yorkból
nem mondhatja meg senki, milyen országban éljen a magyarság a
következő évtizedekben, évszázadokban.
Kiemelte: ha kell, "a falig elmennek" azért, hogy kiálljanak
Magyarország érdekeiért. Sajnálatosnak nevezte, hogy a kötelező
betelepítési kvóta ellen nincs alkotmányos védelem, mert a Jobbik
nem szavazta meg az alkotmánymódosítást a Parlamentben.
Az államtitkár szerint a visegrádi országok együttműködése a
migráció kérdésében, az önálló nemzetek megvédésében történelmi
léptékűvé vált. A V4-ek bal- és jobboldali kormányai vállvetve
küzdenek "közép-európai igazukért", amelyhez vasárnap Ausztria is
csatlakozott, hiszen a választáson az osztrák emberek 60 százaléka
igent mondott "az Orbán Viktor által képviselt útra".
Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő úgy vélte, a
magyar kultúra megvédése érdekében mindenkinek mindent el kell
követnie, hiszen "a gyökerek által lett magyarrá a magyar".
A kihívásokkal szembe kell nézni, úgy, ahogy az elődök tették,
mert csak így lehet sikeres az ország az európai "harctereken" -
mondta.
Szabó Tibor (Fidesz-KDNP-Martoni Más Kép) polgármester elmondta,
hogy városuk olyan kisváros, amelyet a magyar kultúra és identitás
részének tartanak. Reményét fejezte ki, hogy a következő
évszázadokban is a magyar népzene, néptánc és népmese határozza meg
a mindennapokat, és lesz lehetőségük mindazt továbbadni utódaiknak,
amit őseiktől örököltek.