Honvédségi toborzó iroda nyílik Csepelen

    Budapest, 2018. március 26., hétfő (MTI) - Honvédségi toborzó irodát nyitnak Csepelen - az erről szóló nyilatkozatot Simicskó István honvédelmi miniszter, Németh Szilárd (Fidesz-KDNP), az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, valamint Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester írta alá hétfőn Budapesten.
hirdetés
    Simicskó István a nyilatkozat aláírását megelőzően elmondta, Budapesten jelenleg egy toborzóiroda működik a XII. kerületben, a csepeli lesz a második. Évente körülbelül kétezren jelentkeznek katonának, és ebből 300-400 emberrel tudnak szerződést kötni - közölte.

    Elmondta, a Zrínyi 2026 programban megjelölt cél, hogy 30 ezer fős tényleges aktív és 20 ezer fős tartalékos állománnyal rendelkezzen 2026-ra a honvédség. Ennek érdekében a legfontosabb feladat a katonai toborzás - tette hozzá.

    A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: közös érdek, hogy minél többen jelentkezzenek katonának.

    Simicskó István közölte azt is, hogy Csepelen tervezik megnyitni a Honvédelmi Sportszövetség egyik bázisát.

    Németh Szilárd kiemelte, a toborzó iroda a nagyon fontos utánpótlási lehetőséget szolgálja.

    Elmondta, a röszkei tranzitzónából érkezett a nyilatkozat aláírására, és azt tapasztalta, hogy a határon rendben van minden, a határvadász rendőrök és a honvédek kiválóan teljesítik feladatukat.

    Borbély Lénárd közölte: várhatóan egy hónap múlva nyit meg a toborzó iroda a kerületi II. Rákóczi Ferenc úton a HÉV megállónál. A csepeli képviselőt-testület pénteken Németh Szilárd "közbenjárásának köszönhetően" döntött úgy, hogy a honvédséggel közösen toborzóirodást nyitnak a kerületben - mondta el.