Húsvét - A tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak az édességgyártók húsvétkor
Budapest, 2018. március 23., péntek (MTI) - A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyihoz hasonló húsvéti forgalomra számít az idén - közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke az MTI-vel.
A szövetség a Nielsen legfrissebb adataira hivatkozva a
közleményben ismertette: a magyarok a tavalyi húsvéti szezonban 900
tonna csokoládéfigurát vásároltak, ami 20 százalékos emelkedés
2016-hoz képest. A húsvéti időszakban a szezonális édességekből
származó árbevétel 28 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest,
elérte a 4,5 milliárd forintot.
Sánta Sándor közölte: a teljes éves magyar édességpiac forgalma
tavaly több mint 200 milliárd forint volt, az idén ezt valamivel
meghaladó - becslésük szerint 2-3 százalékkal növekvő - összegre
számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a magyar forgalom több
mint 80 százalékát fedik le.
Kiemelte, hogy az édességgyártók számára a húsvét általában még
a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék
iránt, amelyekből az eladás mennyisége akár ötödével is
meghaladhatja a decemberi időszakot.
A legkedveltebb figura húsvétkor már négy éve a csokinyúl, de
favoritnak számít a tojás, a kacsa, a bárány és a csibe is. A
húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti
kereslet is megnő, másrészt maga a cukorka piac is jobban
teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az
innovációknak köszönhetően - tette hozzá.
Rámutatott arra is, hogy a fogyasztók egyre nyitottabbak a
magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített,
magasabb árkategóriás termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás
mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is
folyamatosan a minőség felé tolódott el. Emellett egyre nagyobb
teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a
cukor-, laktóz- és gluténmentes termékek is, és várható hogy a
kereslet tovább nő ezek iránt.
A közleményben kitértek arra is, hogy egy európai
keretmegállapodás szerint 2020-ig 10 százalékkal csökkenteni kell az
élelmiszeripari termékek hozzáadott cukortartalmát. Az
édességgyártók, az Élelmiszerforgalmazók Országos Szövetségével
közösen, önkéntes vállalásokkal már elkezdték a csökkentést.