Időjárás - Fennakadásokat okozott és halálos áldozatot követelt Németországban a szélvihar
Berlin, 2018. január 18., csütörtök (MTI) - Németországban is közlekedési fennakadásokat és károkat okozott csütörtökön az Európa nyugati részén végigsöprő szélvihar, többen meg is sérültek, és egy ember meghalt.
A Németország nyugati tartományaira óránkénti 120-130
kilométeres sebességes széllökésekkel érkezett Friederike nevű
viharfront miatt több térségben felfüggesztették a vasúti
közlekedést, így nem járnak a vonatok a legnépesebb tartományban,
Észak-Rajna-Vesztfáliában, valamint Rajna-vidék-Pflazban és
Alsó-Szászországban.
Akadozik a közlekedés a térség legnagyobb légiközlekedési
csomópontjában, a Köln/Bonn repülőtéren is, ahol az erős szél miatt
késésekkel és járatkimaradásokkal kell számolni.
A lehűlést okozó front miatt sok helyütt jegesek az utak.
Alsó-Szászországban a rendőrség tájékoztatása szerint szinte
percenként történnek koccanásos balesetek.
Máshol leszakadt felsővezetékek és tetőszerkezetek,
kicsavarodott fák okoznak gondot és sérüléseket. A Westdeutscher
Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a
holland határnál fekvő Kleve közelében egy férfit agyoncsapott egy
kidőlő fa.
Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) az ország egészére
figyelmeztetést adott ki, a középső és nyugati régiókban a
legmagasabb fokú, vörös riasztás van érvényben. A legerősebb,
óránkénti 134 kilométeres sebességű szelet az ország középső
térségében, a Hessen tartományi Geismar-Frankenberg mérőállomáson
regisztrálták. A DWD előrejelzése szerint a viharfront péntekre
virradóra hagyja el az országot, Lengyelország felé.