Illegális bevándorlás - Bakondi: a migráció magyarországi kezelése is szóba kerülhet az EP-bizottságban
Budapest, 2017. február 26., vasárnap (MTI) - Az illegális migráció, illetve annak magyarországi kezelése is minden bizonnyal napirenden lesz az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága hétfői meghallgatásán - közölte a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Bakondi György emlékeztetett arra, hogy a meghallgatást az EP
szocialista frakciója kezdeményezte az alapvető jogok magyarországi
helyzetéről. A magyar kormányt Trócsányi László igazságügyi
miniszter képviseli, de a meghívottak között említett a főtanácsadó
civil szervezeteket is. Közlése szerint az Amnesty International, a
Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság képviselői is
kifejthetik majd az álláspontjukat. Reményét fejezte ki, hogy az
igazságügyi miniszter érdemben tudja majd cáfolni a civil
szervezetek kifogásait.
A belbiztonsági főtanácsadó kettős beszédet említett a
határőrizettel kapcsolatban az Európai Unióban. Mint mondta,
politikai szinten elfogadják a szisztematikus határőrizetről szóló,
a schengeni határátkelőknél torlódást okozó intézkedést, ugyanakkor
az illegális migrációval szembeni fellépésnél "a külső határok
őrizetében nem tapasztaljuk ugyanezt a szigort".
Bakondi György kitért arra is, hogy a migrációval kapcsolatos
kormányzati lépéseket a lakosság nagy többsége támogatja, és a
kormány határozott szándéka, hogy a továbbiakban is mindent megtesz
a magyar lakosság védelme érdekében.