Ismét elnapolta a hódmezővásárhelyi közgyűlés rendkívüli ülését a polgármester
Hódmezővásárhely, 2018. április 26., csütörtök (MTI) - Mindössze tízperces vita után 15 munkanapra - a keddi ülést követően ismét - elnapolta a hódmezővásárhelyi közgyűlés rendkívüli ülését Márki-Zay Péter (független) polgármester csütörtökön.
A politikus azt követően döntött az ülés elnapolása mellett,
hogy a testület többségét alkotó fideszes képviselők szavazatával
napirendre vették a város csaknem félszáz belterületi útjának,
illetve több nagy forgalmú utca járdájának felújítására tett
javaslatot, és az ehhez kapcsolódó költségvetési átcsoportosításokra.
A mintegy 1,16 milliárd forintos költségű beruházásról keddi
rendkívüli ülésén is tárgyalt a közgyűlés, de másfél órás, időnként
személyeskedésbe torkolló vitát követően a polgármester akkor is az
ülés elnapolásáról döntött.
Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakciójának vezetője által
előterjesztett Járható Vásárhely program keretében 48 belterületi
utat és 21 utca járdáit újítanák föl az év végéig.
A rendkívüli ülésen több pályázathoz kapcsolódó előterjesztést,
valamint vezetői kinevezések véleményezését is tárgyalta volna a
közgyűlés.
A polgármester csütörtök délutánra a közgyűlés rendes ülését is
összehívta, de a Fidesz-frakció tagjai már korábban jelezték, az
időpont nem alkalmas nekik.