Iszlám Állam - Macron szerint februárra legyőzhető a dzsihadista szervezet
Párizs, 2017. december 18., hétfő (MTI) - Emmanuel Macron francia államfő szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Szíriában folytatott háború február közepére, végére megnyerhető, de utána párbeszédet kell folytatni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel a politikai rendezésről.
"December 9-én (Haider al-Abadi) iraki miniszterelnök
bejelentette a győzelmet az Iszlám Állam fölött, és úgy gondolom,
hogy február közepére, végére megnyerjük a háborút Szíriában" -
mondta a francia elnök a France2 közszolgálati televízióban vasárnap
este sugárzott interjúban.
Emmanuel Macron már korábban jelezte, hogy a katonai
hadműveletek az Iszlám Állam ellen február közepéig, végéig
folytatódnak, ellentmondva ezzel Oroszországnak, amely azt közölte,
hogy Szíria teljesen felszabadult a dzsihadisták ellenőrzése alól.
A francia elnök egyébként úgy vélte, hogy a szíriai politikai
rendezésről Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is párbeszédet kell
majd folytatni, aki a szíriai ellenzék azonnali távozását követeli.
"Aszad a szíriai nép ellensége. Az én ellenségem az Iszlám
Állam. Bassár el-Aszad itt lesz. Itt lesz azért is, mert védelmezik
azok, akik a gyakorlatban megnyerték a háborút, legyen szó Iránról,
Oroszországról, azaz nem mondhatjuk, hogy nem akarunk vele vagy a
képviselőivel tárgyalni" - hangsúlyozta Emmanuel Macron. Ugyanakkor
szerinte a szíriai elnöknek "felelnie kell a népe és a nemzetközi
igazságszolgáltatás előtt az elkövetett bűntettekért".
"Az átmenetben, amelyet Franciaország szeretne látni a jövő év
elejétől, ott lesznek Aszad képviselői, de én főleg azt szeretném,
hogy minden ellenzéki képviselője is ott legyen, beleértve azokat
is, akik azért hagyták el Szíriát, mert Aszadtól féltették a
biztonságukat, és nem pedig az Iszlám Államtól" - tette hozzá a
francia elnök.
A 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban mintegy 340 ezren
vesztették életüket és több millióan menekültek el otthonukból.