Janiczak: nyilvánosságra hozok minden hangfelvételt
Budapest, 2017. május 24., szerda (MTI) - A Jobbik alelnöke azt közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, hogy nyilvánosságra hoz minden, a lehallgatásából származó hangfelvételt.
Janiczak Dávid ezt arra reagálva mondta, hogy a fideszes Németh
Szilárd feljelentést tesz az ózdi ivóvízjavító projekt
közbeszerzésével kapcsolatos, nyilvánosságra került hanganyag
ügyében.
Az ellenzéki politikus jelezte: a felvétel vonatkozó részét
május 9-én már közzétette, szerinte abból megállapítható, hogy a
városvezetés mindössze kockázatelemzést végzett.
Felvetette azt is, hogy a beruházás szoros állami felügyelet
mellett zajlik, annak elemeit a Széchenyi Programiroda hagyta jóvá.
A Jobbik alelnöke azt javasolta Németh Szilárdnak, hogy menjen
el Ózdra és tekintsék át az anyagokat, továbbá hallgassa meg a
teljes hangfelvételt.
Értékelése szerint az önkormányzat tisztességes, átlátható és
jogszerű munkát végez.
Arra a kérdésre, hogy miért a 40 millió forinttal drágább
ajánlat nyert, azt felelte, hogy nem az ár volt az egyetlen
szempont, ami alapján győztest hirdettek, s figyelembe vették azt
is, hogy szoros határidőre kell megvalósítani a projektet.
Hozzátette: a teljes hanganyagból kiderül, hogy korrupció gyanúja
fel sem merült.
Arról is kérdezték, hogy a nyertestől kapott-e pénzt. "Hát hogy
kaphattam volna?" - kérdezett vissza.
Janiczak Dávidot megkérdezték a felvétel készítésének
körülményeiről is. Kifejtette, hogy a hanganyagokat megtalálták "egy
illető" számítógépén a nyomozóhatóságok, azokon hallani, hogy valaki
munkaidő előtt, ragasztóval helyez el vélhetően egy diktafont az
egyik bútoron. Hat alkalomra derült fény, amikor egy egész napot
rögzítettek, 18-19 órás felvételek is vannak - mondta, hozzátéve:
ezeket teljes egészében közzéteszi.