Januártól szigorítják a jogosulatlan pénzügyi közvetítők büntetését
Budapest, 2017. december 18. hétfő (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére elfogadott jogszabály-módosítás alapján 2018 januárjától két év szabadságvesztést kaphatnak az engedély, bejelentés nélkül működő pénzügyi közvetítők. Az új büntetőeljárási törvény révén jövőre már jogosulatlan pénzügyi tevékenység és piramisjáték szervezése esetén is alkalmazhatók a bírói engedélyhez kötött leplezett felderítési eszközök - nyilatkozta Barnóczki Péter, a jegybank igazgatója az MTI-nek.
A jogosulatlan pénzügyi szolgáltatók - például az illegális
portfóliókezelést, devizakereskedést, betétgyűjtést végzők - egyre
gyakrabban közvetítői hálózat kiépítésével működnek - mutatott rá az
MNB igazgatója. A károsult ügyfelek ráadásul általában közvetlenül
az ügynökökkel találkoznak. Ők ígérnek nekik mesés hozamokat vagy
minden közgazdasági racionalitást nélkülöző pénzügyi
szolgáltatásokat - mondta.
Barnóczki Péter szerint korábban - az MNB piacfelügyeleti,
vagyis a jogosulatlan szolgáltatókat, magánszemélyeket kiszűrő
fellépései ellenére - előfordulhatott az is, hogy az - akkor még
büntetőjogilag nem szankcionálható - közvetítő hálózat fennmaradt.
Folytatta tevékenységét és más, akár újabb külföldi bejegyzésű
off-shore, jogosulatlan szolgáltató számára gyűjtött ügyfélpénzeket.
A "külföldi" cég mögött pedig magyar magánszemélyek is állhattak -
tette hozzá.
Az MNB javaslatára a büntető törvénykönyv (Btk.) januártól
életbe lépő módosítása nyomán viszont ezentúl 2 év
szabadságvesztéssel sújthatók az engedély vagy az MNB
nyilvántartásába való bejelentés nélkül működő közvetítők. Megszűnt
az az eddigi helyzet - hangsúlyozta, hogy a jogosulatlan ügynökök
nem feleltek önálló tettesként tevékenységükért, miközben maguk az
engedély nélküli szolgáltatók vezetői már eddig is akár 3 év börtönt
kockáztattak.
Az MNB azért is üdvözli a szigorítást, mert egyértelmű
társadalmi-gazdasági igény érzékelhető, hogy a jogosulatlan
szolgáltatókkal szemben büntetőjogi eszközökkel is fellépjenek -
nyomatékosította Barnóczki Péter. Ők ugyanis részt vesznek az
ügyfelek megkárosításában és a legális piaci szereplőkkel szembeni
közbizalmat is gyengítik - közölte.
Az MNB tavaly 33 piacfelügyeleti határozatában összesen 3,7
milliárd forintnyi bírságot szabott ki jogosulatlan szolgáltatókra.
Az igazgató emlékeztetett: 2016-tól a jegybank már a vizsgálati
időszakban is egyre gyakrabban zárolja a vizsgált szolgáltatók,
magánszemélyek bankszámláit, s tiltja el "menet közben" őket a
további jogosulatlan tevékenységtől.
Ugyancsak a közvélemény azonnali tájékoztatását, a befektetők
megvédését szolgálja, hogy az MNB már vizsgálatai kezdetekor azonnal
megjelenteti az engedéllyel, bejelentéssel nem rendelkező gyanús
cégek adatait honlapja befektetői figyelmeztetések menüpontjában.
Ami a közvetítőket illeti, a jegybanki igazgató szerint csak
idén már 93 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabtak ki
jogosulatlan befektetési, biztosítási vagy pénzpiaci ügynökökre. A
legnagyobb, 65 milliós büntetést a Pro Trade FX Inc. jogosulatlan
tőkepiaci függő ügynök kapta.
Kifejtette, az MNB az engedély nélküli szolgáltatókat eddig is
minden esetben feljelentette jogosulatlan pénzügyi tevékenység,
csalás vagy piramisjáték szervezése gyanúja miatt. A jövő évtől ezt
a közvetítőkre is kiterjesztjük - mondta Barnóczki Péter.
Emlékeztetett, a piacfelügyeleti intézkedésein túl az MNB még
tavaly közel kétezer, megbízó nélküli tőkepiaci közvetítőt és alsóbb
szintű ügynököt törölt nyilvántartásából. Korábban ugyanis több
vizsgálatnál bebizonyosodott, hogy a gazdátlan - tehát elvileg
tevékenységet nem végző - közvetítők jogosulatlanul, gyakorta
külföldi megbízóiknak dolgozva "suba alatt" igenis működtek - mondta.
A jegybank piacfelügyeleti tevékenységének hatékonyságát az is
erősítette, hogy a brókerbotrányok után a parlament bővítette
vizsgálati eszköztárát - hangsúlyozta az igazgató. Az MNB helyszíni
vizsgálataikor így a vizsgált személyek akarata ellenére, illetve
lezárt helyiségeket is felnyitva gyűjthet adatokat, adathordozók és
a felhőben tárolt adatok fizikai tükörmásolását végezheti el,
személyes és védett adatokat is lefoglalhat és megismerheti a
vizsgált személyek híváslistáját, ellenőrizheti számlaforgalmukat. A
jegybank ugyanakkor minden ilyen adatot csak a bíróság vagy az
ügyész előzetes engedélyével szerezhet be - összegezte az MNB
igazgatója.