Jelentősek a különbségek a 276 EU-s régió hazai össztermékében
Brüsszel, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - Óriási különbségek voltak az európai uniós tagállamok 276 régiója között az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében 2015-ben - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) csütörtökön közzétett adataiból.
A legszegényebb területen, a bulgáriai Severozapaden régióban
vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék
(GDP) az uniós átlag 29 százalékára rúgott, míg a leggazdagabb
körzetben, az Inner London-West brit régióban ez az arány 580
százalékot tett ki.
Az Eurostat közleményében kiemelte, hogy egyes régiókban az
adatokat jelentősen befolyásolja az ingázók magas száma, amely nagy
mértékben megemeli az adott régiókban az egy főre jutó GDP-adatot.
Tavalyelőtt 4 régióban haladta meg az EU-s átlag kétszeresét az
egy főre jutó GDP, míg 19 régióban az uniós átlag felét sem érte el.
A leggazdagabbak listáját vezető Inner London-West régió után
Luxembourg következett, az EU-átlag 264 százalékával, majd a
németországi Hamburg (206 százalék), a belgiumi Brüsszel (205
százalék) és a szlovákiai Pozsony (188 százalék) jött a sorban.
Összesen 19 régióban volt az EU-s átlagnak kevesebb mint 50
százaléka az egy főre jutó hazai össztermék: ebből 5 található
Bulgáriában, Lengyelországban és Magyarországon 4-4, Romániában 3,
Görögországban 2 és Franciaországban 1.
A legszegényebbek kategóriájában a bulgáriai Severozapaden
mögött a franciaországi Mayotte (32 százalék), majd a bulgáriai
Severen tsentralen és Yuzhen tsentralen (mindkettő 33 százalék), a
romániai Nord-Est (34 százalék) következett.
A hét magyarországi régió közül a közép-magyarországiban volt a
legmagasabb az egy főre jutó bruttó hazai termék
vásárlóerő-paritáson számolva: az uniós átlag 105 százalékára
rúgott. A második helyezett nyugat-dunántúli régióban ez az arány
elérte az uniós átlag 75 százalékát, a Közép-Dunántúlon pedig a 64
százalékát. A maradék négy régióban 50 százalék alatt volt az arány:
a Dél-Dunántúlon 45 százalék, a Dél-Alföldön 48 százalék,
Észak-Magyarországon 45 százalék, az észak-alföldi régióban pedig 43
százalék.
Az egyes országokat tekintve Luxemburg volt az Európai Unió
leggazdagabb tagállama 2015-ben: vásárlóerő-paritáson számolva az
egy főre jutó GDP az uniós átlag 264 százalékát tette ki, míg a
legszegényebb országban, Bulgáriában ez az arány mindössze 47
százalékra rúgott. Magyarországon vásárlóerő-paritáson számolva az
egy főre jutó GDP az uniós átlag 68 százalékát érte el.