Jobbik: Európában Magyarországon a legrosszabb az egészségügy helyzete
Budapest, 2017. november 11., szombat (MTI) - A Jobbik szerint európai összehasonlításban Magyarországon a legrosszabb az egészségügy helyzete, és nemzetközi összehasonlításban is le van maradva.
Lukács László György, a párt országgyűlési képviselője,
frakcióvezető-helyettese szombati, budapesti sajtótájékoztatóján ezt
a legfrissebb, OECD-tagországok között az egészségüggyel kapcsolatos
felmérések adataira hivatkozva közölte.
Elmondása szerint százezer emberre Magyarországon 261 rákos
megbetegedés jut, ez a legrosszabb a vizsgált országok között.
Emellett az infarktust elszenvedő 45 év felettiek a megbetegedést
követő 30 napon belül Magyarországon négyszer annyian halnak meg a
betegség miatt, mint nyugaton. Kiemelte még, hogy a fiatalok
egyötöde dohányzik hetente legalább egyszer és 37 százalékuk volt
már legalább kétszer részeg.
Lukács László György szerint ez is azt példázza, hogy a kormány
nem védte meg a betegeket a népbetegségektől és a pénzügyi tehertől
sem, ugyanis a felmérés szerint Magyarországon ugyanannyit
fordítanak az emberek egészségügyre, mint Svájcban.
A Jobbik ezért kormányra kerülve páciensközpontú egészségügyet
hozna létre, és zéró toleranciát hirdetne a rákos megbetegedésekkel
szemben. Emellett önálló egészségügyi minisztériumot hoznának létre
és visszaállítanák a kormány által bezárt egészségügyi szervezetek,
köztük Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ).