Jótékonysági estet rendeznek az Erkel Színházban
Budapest, 2017. október 20., péntek (MTI) - Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Tűzoltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
A hangversenyen Bogányi Gergely zongoraművész és Váradi Zita
szoprán lép színpadra. Az esten szólal meg az Erkel Színház 296
centiméteres Bogányi-zongorája, amelyet pénteken szállítottak a
helyszínre. A koncert műsorán szerepel egyebek mellett Liszt
Funérailles és Schubert Die junge Nonne című műve, valamint Susanna
áriája Mozart Figaro házasságából.
A jótékonysági estet hatodik alkalommal rendezik meg a nagy
magyar támogató, Liszt Ferenc nyomán és az ő születésnapjára
időzítve, aki ingyen tanított a tehetséget előtérbe helyezve -
hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház
főigazgatója a hangverseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A főigazgató elmondta: vasárnap Bogányi Gergely Lisztet és
operaátiratokat játszik az első hosszú Bogányi-modellen, a vokális
közreműködő Váradi Zita szoprán lesz. Véleménye szerint az operaház
többet tud tenni annál, mint hogy szigorúan véve operákat és
baletteket szolgáltasson, más kötelességei is vannak amellett, hogy
e két műfajt újra beépítse az emberek tudatába. A társadalmat
egészében kell szolgálnia, például azzal, hogy kitelepülnek az
utcára, vagy éppen támogatják a daganatos gyermekek gyógyulását
segítő kezdeményezést - tette hozzá.
Bogányi Gergely az új hangszerről, amelyet első alkalommal a
vasárnapi esten láthat és hallhat a közönség, elmondta: a
nagytestvére az eddig bemutatott új magyar zongorának, hasonló
koncepció alapján készült, de 30 centiméterrel hosszabb az előző
modellnél. Kategórián felüli hangszernek nevezte, amilyen még nincs
a világon. Az estre sikerült a legnehezebb Liszt-átiratokat
kiválasztania, így például a Don Juan-parafrázist, amely szintén
olyan mű, amilyet Liszt egy ilyen hangszerre képzelhetett el -
vélekedett.
A zongora a koncertet követően is az Erkel Színházban marad. A
kormány 2015 áprilisában hozott határozatot arról, hogy tíz
Bogányi-zongorát vásárol a magyar állam részére. Ezek egyikét a II.
János Pál pápa téri épületben haszonkölcsön-szerződés keretében
helyeztek el.
Váradi Zita az esten elhangzó dalok közül megemlítette Susanna
áriáját Mozart Figaro házasságából és Zerlina áriáját a Don
Giovanniból, valamint kedvenc Liszt és Schubert dalait.
Dukász Hanga, az Őrzők Alapítvány alelnöke kiemelte: a Tűzoltó
utcai Gyermekklinika Magyarország vezető gyermekonkológiai centruma,
itt gyógyul minden második daganatos és leukémiás gyermek az
országban. Az alapítvány célja eszközök vásárlásával, egészségügyi
berendezésekre, gépekre való gyűjtéssel hozzájárulni a gyerekek
gyógyításához, a körülmények javításához, a gyermekbarát környezet
kialakításához. Az est bevételét a klinika épületében található hat
darab baba-mama szoba felújítására szánják, hogy a gyermekek
hétvégén az édesanyjukkal lehessenek.
A hangverseny fővédnöke Hercegh Anita, a köztársasági elnök
felesége.