Átadták a megújuló Testnevelési Egyetem első új épületét
Budapest, 2017. október 20., péntek (MTI) - Átadták a Testnevelési Egyetem (TE) Sport-táplálkozástudományi Központját, amely a megújuló felsőoktatási intézmény első befejezett rekonstrukciója.
A volt Sportkórház területén, az épületbejárással egybekötött
pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, a 310 négyzetméter
alapterületű, a legmodernebb műszerparkkal és labortechnológiával
felszerelt nemzetközi szintű létesítmény nem csak Magyarországon
hiánypótló.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett rá, hogy
a táplálkozástudomány a sportorvoslás egyik leggyorsabban fejlődő
ága.
"A kutatók ebben látják a legális teljesítményfokozás legfőbb
eszközét" - mondta. Hozzátette, a magyar piacon mintegy 15 ezer
legális táplálék-kiegészítőt forgalmaznak, ezek összetétele pedig
annyira eltérő, hogy a sportolók számára szinte követhetetlen. A
nemzetközi tapasztalatok szerint az étrend-kiegészítőkben a tiltott
anyagok mennyisége 10-15 százalékra tehető, ez a szám is jól mutatja
a központ és a laboratórium fontosságát - hívta fel a figyelmet.
"Mostantól az itt végzendő vizsgálatokkal a legcsekélyebb
mennyiségű tiltott szer kimutatására is képes lesz az intézmény" -
emelte ki az államtitkár.
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár úgy fogalmazott,
a Testnevelési Egyetem egyik fő feladatának, a testnevelő-tanárok,
valamint az edzők képzésének eddig is maximálisan, a legjobb tudása
szerint eleget tett. Emellett azonban fontos a kutatási teljesítmény
minél magasabb szintre emelése, ez pedig ebben az épületben
megvalósulhat.
Mocsai Lajos, a TE rektora beszédében kiemelte, a
Hauszmann-házak műemléki védelméhez méltó építkezés zajlott le,
amelynek keretén belül az alapoktól született újjá az épület.
"Az elmúlt három év, azaz rektori kinevezésem óta végzett, nem
túl látványos háttérmunkánknak ez az első látványos eredménye" -
mondta Mocsai Lajos.
Mocsai kitért rá, a következő másfél évben a magyar sport
számára szeretnének egy olyan vizsgálati központot felépíteni, ahol
a biomechanikai, a sportpszichológiai, a pedagógia-szociológiai
tudományok mellett az élettani mérések és a táplálkozástudomány is
fontos szerepet tölt be. Mindez a jövőben kiegészül majd az ország
legmodernebb teljesítmény-élettani laboratóriumával is, így adva
megfelelő tudományos hátteret a magyar sportnak, hogy az hosszútávon
is eredményes, és nemzetközi viszonylatban is versenyképes
maradhasson.