Phjongcshang 2018 - A MOB-elnök áttörésre, éremszerzésre számít
Budapest, 2017. október 20., péntek (MTI) - Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke bízik abban, hogy lesz magyar érmes februárban a phjongcshangi téli játékokon.
"Nagyon bízom abban, hogy lesz áttörés és érmet nyerünk" -
mondta az M4 Sport pénteki, Sportreggeli című műsorában, utalva
arra, hogy legutóbb, 1980-ban, Lake Placidben állhatott magyar
versenyző a dobogóra, amikor a Regőczy Krisztina, Sallay András
jégtáncpáros második lett.
Kulcsár szerint az éremszerzésre most a rövidpályás
gyorskorcsolyázóknak van a leginkább esélyük, mint fogalmazott, "ez
az a szakág, amelyben a legvérmesebb reményeink vannak".
A súlyos térdsérüléséből felépült alpesi síző Miklós Edit
kilátásait illetően úgy vélekedett, nagyon nehéz lesz megismételnie
a 2014-es eredményét, a szocsi téli olimpián lesiklásban elért
hetedik helyét.
"Az a kihívás, hogy olyan formába tudjon kerülni, ami újra egy
olyan eredményt tudna jelenteni, mint Szocsiban, de ez egy nehéz
ügy, én úgy látom" - vélekedett.
Az észak-koreai válsággal összefüggésben emlékeztetett rá, hogy
a Nemzetközi Olimpiai Bizottság folyamatosan figyeli az eseményeket
és rendszeres tájékoztatást nyújt. A MOB elnöke békés játékokra
számít, s a hazai ötkarikás szervezetben nem is gondolkodtak azon,
hogy az esetleges veszély miatt ne engednék kiutazni a magyar
sportolókat.
"Amikor az 1988-as nyári olimpiát rendezték Szöulban, akkor
ugyanúgy háborúban állt egymással a két Korea, mint most. A
tapasztalatok azt mutatják, hogy a konfliktus kicsit lenyugszik,
amikor olimpia vagy nagyobb sportesemény zajlik Dél-Koreában. A jó
hír az, hogy észak-koreai sportoló is kvalifikált az olimpiára" -
mondta Kulcsár Krisztián, hozzátéve, hogy a NOB-bal "van egy
folyamatos és elég intenzív kommunikáció".
A február 9. és 25. közötti téli olimpián a MOB múlt szombati
közgyűlésén elfogadott személyi összetétel alapján a magyar csapatot
legalább 10, legfeljebb 22 versenyző alkotja majd. Legutóbb
Szocsiban 16 magyar versenyző indult, Kulcsár szerint ez a létszám
most is reális lenne.
"Bízzunk benne, hogy nagyobb lesz. Ha két-három fővel nagyobb,
az már jóval nagyobbnak számít" - hangsúlyozta.