Emelkedő bevételek mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben
Stuttgart, 2017. október 20., péntek (MTI) - Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
A német autóipari konszern pénteken közölte, hogy bevételei éves
összevetésben 6,1 százalékkal 40 milliárd 807 millió euróra
emelkedtek. A negyedéves profit 17 százalékkal 2 milliárd 268 millió
euróra csökkent, míg a szakértők által inkább figyelemmel követett,
kamat és adófizetés előtt eredmény (EBIT) 14 százalékkal, 3 milliárd
458 millió euróra süllyedt.
Elemzők 3,43 milliárd eurós EBIT-re számítottak.
A Daimler 223 millió eurót költött arra a harmadik negyedévben,
hogy javítsa az európai utakon futó hárommillió Mercedes
károsanyag-kibocsátási mutatóit. A Takata által gyártott,
potenciálisan hibás légzsákok miatti visszahívások további 230
millió euróba kerültek.
A Daimler 9 százalékkal több járművet, szám szerint 824 130-at
értékesített július-szeptemberben. Ezen belül a Mercedes-Benz
személyautóiból 6 százalékkal, furgonjaiból pedig 9 százalékkal több
kelt el, de a tehergépkocsikból 30 százalékkal, a buszokból pedig 17
százalékkal fogyott több.
A legtöbb bevételt, 23,4 milliárd eurót (+1 százalék) a
Mercedes-Benz személyautóinak értékesítése hozta, a furgonoké
viszont 1, százalékkal 3,07 milliárd euróra csökkent. A Daimler
teherautó ágazata 17 százalékkal 9,19 milliárd euróra, a buszoké
pedig 8 százalékkal 1,01 milliárd euróra nőtt. A konszern pénzügyi
szolgáltatási ágazata 14 százalékkal 5,83 milliárd euróra növelte
bevételét.
Az év első kilenc hónapjában a Daimler bevétele 8 százalékkal,
több mint 120,7 milliárd euróra, a nyeresége 15 százalékkal 7,57
milliárd euróra, a kamat és adófizetés előtt eredménye pedig 19
százalékkal 11,21 milliárd euróra nőtt.
Az egy részvényre jutó nyereség a harmadik negyedévben 16
százalékkal 2,03 euróra csökkent, de az év első kilenc hónapját
tekintve emelkedett, 15 százalékkal 6,84 euróra.
A kedvező eredményeknek köszönhetően nőtt a Daimler árfolyama a
frankfurti tőzsdén, délelőtt 0,57 százalékos pluszban, 69,33 eurós
árfolyamon forgott.
Magyarországon 2012-ben kezdett termelni a Mercedes-Benz
kecskeméti gyára.