Júliusban volt a legkevesebb álláskereső Zala megyében
Zalaegerszeg, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Zala megyében júliusban volt legalacsonyabb az álláskeresők száma az elmúlt közel három évtizedben - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya csütörtökön az MTI-t.
Tavaly augusztusban 6847-re esett a regisztráltak száma, a
következő időszakban is csak havonta átlagosan 6,9-7 ezer
álláskereső szerepelt a nyilvántartásban - közölte a foglalkoztatási
főosztály.
Idén, július végén 6831 álláskeresőt regisztráltak a megyében,
300-zal kevesebbet, mint egy hónappal korábban. Júniushoz képest 4
százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma.
A megyében 5,3 százalékra mérséklődött az álláskeresők aránya, a
munkanélküliségi ráta a júniusinál 0,3 százalékponttal, az egy
évvel korábbinál pedig 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb.
A nyár második hónapjában 1,5 ezer álláskereső került ki a
nyilvántartásból. A kilépők közül 400-an tudtak támogatás nélkül
elhelyezkedni, százan pedig a júliusban kezdődő képzéseken vesznek
részt.
Júliusban 1,2 ezer álláskeresőt regisztráltak a megye
kirendeltségein, közülük 170-en először szerepelnek a
nyilvántartásban.
Az álláskeresők 9 százaléka (605 fiatal) pályakezdő. Az év első
hét hónapjában 450 pályakezdő került először nyilvántartásba,
közülük 190 fiatalt az elmúlt két hónapban regisztráltak. A tavalyi
év azonos időszakában 540 pályakezdőt regisztráltak, 220-an
június-júliusban jelentkeztek első ízben a kirendeltségeken.
A munkáltatók 900 új, támogatásnélküli munkahelyet jelentettek
be júliusban. Az év első hét hónapjában összesen 7,4 ezer új
álláshely volt az elsődleges munkaerőpiacon. Jelentős számban
ajánlottak szakképzettséget nem igénylő, egyszerű foglalkozású -
részben összeszerelő - munkaköröket, emellett kerestek bolti
eladókat, forgácsolókat, hegesztőket, varrókat és lakatosokat.