Kamatdöntés - Az elemzők szerint a közeljövőben nem kell monetáris szigorításra számítani
Budapest, 2018. április 24., kedd (MTI) - A közeljövőben nem kell monetáris szigorításra számítani - közölték az elemzők az MTI-vel kedden, a monetáris tanács kamatdöntése után. A tanács az alapkamatot, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatát és az egyhetes jegybanki fedezett hitel kamatát is 0,9 százalékon, az egynapos jegybanki betét kamatát pedig -0,15 százalékon tartotta. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában
kiemelte: a monetáris kondíciók szigorítására nem számítanak a jövő
év közepéig, akkor is először a nem-konvencionális eszközök
visszavonása történhet meg, majd ezt követheti az alapkamat lassú,
fokozatos emelése, amely azonban 2020 közepéig változatlan maradhat.
A Takarékbank vezető elemzője emlékeztetett: a közelmúltban a
jegybank nem szokványos eszközökkel kívánta finomhangolni a
monetáris politikát, amelyek közül az egyik legfontosabb eszköz a 3
hónapos betétállomány szűkítése, hogy a kereskedelmi bankok a
reálgazdaságot finanszírozzák, illetve állampapírokat vásároljanak.
Ennek hatására a bankközi kamatlábak, illetve a rövid lejáratú
referenciahozamok történelmi mélypontra süllyedtek.
Suppan Gergely kiemelte: a tartósan laza belföldi monetáris
kondíciókat a nemzetközi környezet egyre kevésbé támogatja, a gyenge
inflációs nyomás miatt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed
lassú ütemben folytathatja a kamatemeléseket. Idén szeptemberig
folytatódik az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja havi
30 milliárd euró összeggel, kamatemelésre 2019 második feléig nem
lehet számítani - jelezte Suppan Gergely.
Németh Dávid, a KH Bank vezető elemzője elmondta, hogy a piac a
közeljövőben sem számít szigorításra a magyar jegybanktól. Az
esetleges nemzetközi szigorítási ciklusban is inkább lemaradó lesz a
magyar jegybank, amely a közelmúltban jelezte, hogy a hitelezést
szeretné még jobban felpörgetni a mostaninál szélesebb ügyfélkörben
és alacsonyabb hiteldíjak mellett. Márpedig a hitelezés élénkítése a
szigorúbb monetáris feltételek, az esetlegesen magasabb kamatszintek
mellett nehéz feladat lenne - tette hozzá Németh Dávid.
A KH Bank vezető elemzője kitért arra: a magyar jegybankárok
várhatóan megvárják, hogy az Európai Központi Bank induljon el a
szigorítás - a mostaninál kevésbé lazább monetáris feltételek -
irányába, például a pénzpumpa visszafogásával. Rámutatott:
összességében az MNB várhatóan csak a többi jegybank után mozdulhat
el a szigorítás felé.
Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője úgy vélte: a magyar
jegybank döntései során az Európai Központi Bank monetáris
politikáját is figyelemmel követi. A jelenlegi alapforgatókönyv
szerint az EKB szeptember végéig biztosan érvényben tartja az
eszközvásárlási programot havi 30 milliárd eurós keretösszeggel. Az
EKB első kamatemelésére várhatóan 2019 közepén kerülhet sor, amely a
későbbiekben a magyar jegybankot is cselekvésre ösztönözheti -
emelte ki.
Varga Zoltán kitér arra: az elmúlt héten Nagy Márton, az MNB
alelnöke egy konferencián igen ambiciózus hitelezési terveket
ismertetett. A jegybank szerint 2030-ra a GDP 160 százalékára
emelkedhet a bankszektor mérlegfőösszege. Ezen belül a vállalati
hitelek volumene a jelenlegi 17 százalékról 30 százalékra, a
lakossági hitelek nagysága 15 százalékról 40 százalékra nőhet. A
magyar gazdaság az új hitelciklusnak még a korai, felívelő
szakaszában van - jegyezte meg ezzel kapcsolatban az elemző.
Az Equilor elemzője rámutatott: az euró-forint árfolyamában
"továbbra sem számítanak túlzott izgalmakra", a korábban kijelölt
kereskedési sávban (303-318 forint/euró) maradhat a jegyzés hosszabb
távon is.