Katalán választás - Egymást hibáztatták televíziós vitájukon a pártok
Madrid, 2017. december 18., hétfő (MTI) - Egymást hibáztatták a Katalóniában kialakult politikai és gazdasági bizonytalanságért a december 21-i helyi parlamenti választásokon induló pártok képviselői a La Sexta országos kereskedelmi televízió vasárnap éjjel rendezett élő vitaműsorában.
A mintegy kétórás vita középpontjában a katalán függetlenségi
törekvések álltak, és a végére semmiféle lehetséges együttműködés
nem körvonalazódott a pártok között.
A résztvevők gyakran egymás szavába vágtak, többször vádolták
egymást hazugsággal.
A választások előtt közzétett utolsó közvélemény-kutatások
szerint Katalóniában egy párt sem tud kormányzóképes többséget
nyerni, ráadásul a szoros eredmények miatt nagy esélye van annak is,
hogy sem a függetlenségi erők, sem a spanyol egységet támogató
pártok összefogása nem elegendő a kormányalakításhoz.
A felmérések szerint győzelemre esélyes Állampolgárok
(Ciudadanos) nevű liberális, középutas párt elnökjelöltje, Inés
Arrimadas a vitában hangsúlyozta: ha újra a függetlenségi pártok
kerülnek hatalomra, ugyanazt folytatnák, amit az előző ciklusban
tettek.
Felrótta nekik, hogy milliókat költöttek a függetlenségi
törekvésekre. Példaként említette, hogy rengeteg pénzt fordítottak a
katalán külpolitikára, míg a bölcsődei hálózat bővítésére egy eurót
sem szántak.
Mint mondta, pártja ellenben ezt a pénzt a szociális kiadások
növelésére költené. Új időszakot kell nyitni, tanulni kell a
hibákból - jegyezte meg.
Szavazzanak azok ellen, akik börtönbe juttatták a
függetlenségpártiakat - mondta a műsorban Carles Mundó, aki a
függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldalt (ERC) képviselte.
A politikust, aki az előző katalán kormány tagja volt, néhány
hete helyezték szabadlábra. Pártja listavezetőjét, Oriol Junquerast
helyettesítette, aki továbbra is előzetes letartóztatásban van.
Mundó arról beszélt, hogy pártja mindig a párbeszédet
képviselte. Céljuk egy erős kormány létrehozása, amely figyelembe
veszi az emberek igényeit.
A függetlenségi törekvések folytatását az állammal tárgyalva,
bilaterális módon képzelik el - hangsúlyozta, és nyilvánvalóvá
tette: ha ők nyerik a választásokat, saját jelöltjüket szeretnék
elnöknek, nem Carles Puigdemontot.
Azt kérte a választóktól, hogy mielőtt voksolnak, idézzék fel az
október 1-jei eseményeket, az erőszakos rendőri fellépést.
Carles Puigdemont volt katalán elnököt, aki Brüsszelben
tartózkodik, mivel Spanyolországban letartóztatási parancs van
érvényben ellene, Josep Rull helyettesítette a vitában. A politikus
korábban szintén előzetes letartóztatásban volt.
A függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya)
képviselője szerint jelen körülmények között a mostani nem normális
választás.
Szabadság vagy börtön, Puigdemont vagy Rajoy - szerinte a
szavazóknak e kettő között kell most dönteniük.
Rull amellett érvelt, hogy a függetlenségi törekvések nem voltak
rossz hatással a katalán gazdaságra, hanem épp az azzal szemben
indult állami fellépés okoz kárt.
Hangsúlyozta: ha a szavazók támogatják őket, el tudják érni,
hogy a börtönben lévő politikusokat kiengedjék. Hiszünk a
demokráciában - jelentette ki.
Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt elnökjelöltje úgy
vélte: Katalóniának már eddig is hatalmas árat kellett fizetnie a
függetlenségi törekvésekért. Nem kérdés, hogy rosszabb helyzetben
van, mint két éve - mondta, példaként említette a vállalatok tömeges
elvándorlását Katalóniából.
Véleménye szerint a függetlenségi politikusok úgy viselkednek,
mintha nem tehetnének semmiről, és mindenért a többiek lennének
felelősek.
"A józan ész térjen vissza a politikába" - fogalmazta meg
mottóját, részletezve, hogy pártja célja Katalónia nagyobb
autonómiájának és jobb finanszírozásának elérése.
A progresszív politikai erők egyesítéséről beszélt a műsorban
Xavier Domenech, a baloldali Katalónia közösen (Catalunya en Común)
politikusa.
Mint mondta, ha rajtuk múlna, megszűnnének a különböző politikai
blokkok, és egy olyan kormány alakulna, amely mindenkit képvisel.
Kizárta viszont az együttműködés lehetőségét a jobboldali
pártokkal, amelyek közül a Ciudadanos és a Junts pel Sí hangzott el
példaként.
Felhívta a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre és arra is,
hogy a katalán népesség 40 százaléka rosszabbul él, mint a szüleik,
ezért elsősorban szociális intézkedéseket, bölcsődebővítési
programot, közmunkateremtést és egyetemi tandíjcsökkentést ígért.
A közvélemény-kutatások ezt a pártot tartják a mérleg nyelvének,
amennyiben valóban egyik oldal sem jut kormányzati többséghez. Ők
nem támogatják a katalán elszakadást, de azt igen, hogy a
függetlenségről rendezzenek szabályos népszavazást.
Xavier García Albiol, a Spanyolországban kormányzó konzervatív
Néppárt (PP) listavezetője többször is elmondta a vita során, hogy a
spanyol kormány beavatkozásával lehetővé tette, hogy helyreálljon a
nyugalom és a bizalom Katalóniában, és ha nem lépnek, az autonóm
közösség már kívül lenne Európán.
A politikus unalmasnak nevezte újra és újra azt hallani a
függetlenségi pártok politikusaitól, hogy az elveik miatt kerültek
börtönbe, pedig ez azért történt, mert megsértették a törvényeket.
Az új kormány dolga a társadalmi megbékélés és a bizalom
visszaszerzése lesz Katalóniában - jegyezte meg.
Vidal Aragonés, aki a szélsőbaloldali, függetlenségi Népi
Egységet (CUP) képviselte a televíziós vitában, azt hangsúlyozta:
október 1-je óta megvan a felhatalmazás a néptől a katalán
köztársaság létrehozására.
Bírálta az ERC-t, amiért nem tesz eleget ennek a
felhatalmazásnak, míg a CUP célja továbbra is, hogy efelé haladjanak.
A parlamenti pártok kedden zárják hivatalos választási
kampányukat.