Szent László-év - Gaal Gergely: Szent László tisztelete ma is él
Budapest, 2017. december 17., vasárnap (MTI) - A Szent László-emlékév legfontosabb tapasztalata volt, hogy a "lovagkirály" tisztelete ma is él - mondta Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a Szent László-év tanácsadó testületének elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Gaal Gergely, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy hálaadó
adventi szentmisével zárult múlt vasárnap a Szent László-év,
hangsúlyozta: a Kárpát-medence magyarságában igény van arra, hogy
Szent László életét bemutatassák.
Közölte: az emlékév rengeteg embert megmozgatott, példaként
említette, hogy egy vándorkiállítás, a programsorozat egyik központi
eleme több mint száz helyre eljutott a Kárpát-medencében és azon túl
is, Krakkótól Zágrábig. Szentmisék, egyházi rendezvényeket,
konferenciákat, tanulmányi versenyeket és egyéb programokat is
tartottak - tette hozzá.
Gaal Gergely kitért arra is, hogy Szent László király "hősies
jellem" volt, aki a fiataloknak is példakép lehet.
A Szent László-évet 2016 végén hirdette meg a Miniszterelnökség
nemzetpolitikai államtitkársága a "lovagkirály" trónra lépésének
940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.