Jónak lenni jó! - Mintegy 178 millió forint gyűlt össze vasárnap estig
Budapest, 2017. december 17., vasárnap (MTI) - Mintegy 178 millió forint gyűlt össze az OTP Bank 50 millió forintos felajánlásával együtt vasárnap estig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.
A jótékonysági akcióban az OTP Bank az idei és a jövő évre 25-25
millió forintot, a Gyermelyi Zrt. 7 millió forintot, a Béres
Gyógyszergyár Zrt. 10 millió forintot, a Mol Magyarország 12 millió
forintot ajánlott fel. Egy budapesti 40 millió forint értékű
könnyűszerkezetes, kulcsrakész ház megtervezését és felépítését
vállalta egy nagycsalád számára. A 1350-es adományvonalon eddig több
mint 32 millió forint gyűlt össze - mondta el Siklósi Beatrix, a
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi,
Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője vasárnap
az MTI-nek.
A Demján Sándor Alapítvány úgy támogatja a kezdeményezést, hogy
a beérkező magánfelajánlások összegét annak 50 százalékával
megemeli, így minden adományozó támogatása másfélszer annyit ér. A
Spar áruházakban tartós élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak.
A licitre bocsátott és fix áron megvásárolható tárgyakat a
mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon tekinthetik meg az érdeklődők.
Licitálni lehet egy 1957-es tokaji aszúra, tetovált Formula 1-es
abroncsra, Rafael Nadal világelső teniszező ütőjére, Plácido Domingo
operaénekes dedikált Real Madrid futballmezére és a Herendi
Porcelánmanufaktúra Zrt. Jónak lenni jó! részére készített
felajánlására. A herendi lámpán Herczegh Anita, a köztársasági elnök
felesége, valamint Marton Éva operaénekes és Szilágyi Áron olimpiai
kardvívó aláírása szerepel.
Az MTVA hatodik alkalommal rendezi meg a Jónak lenni jó!
jótékonysági akciót, amely 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes
alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió
forinttal, 2013-ben a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió
forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió
forinttal, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot 225 millió
forinttal, a Magyar Református Szeretetszolgálatot pedig tavaly
mintegy 261 millió forinttal támogatta.