Kertész Imre Intézet gondozza a Nobel-díjas író hagyatékát és ápolja életművét
Budapest, 2016. december 21., szerda (MTI) - Januártól működteti az idén elhunyt Nobel-díjas író, Kertész Imre hagyatékának gondozására és írói emlékének ápolására létrejövő Kertész Imre Intézetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Kertész Imre özvegyével, a 2016 szeptemberében elhunyt Kertész
Magdával létrejött megállapodás alapján a Közép- és Kelet-európai
Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány lett a
Nobel-díjas szerző írói hagyatékának felhasználója és gondozója -
olvasható a közleményben.
Az összegzés felidézi, hogy a közalapítvány kuratóriuma december
elején egyhangú döntéssel határozott a Kertész Imre Intézet
létrehozásáról. A döntés értelmében a 2017 januárjától működő
intézet feladata lesz az író emlékének és szellemi hagyatékának
méltó gondozása, kiadatlan művei és a róla szóló irodalmi anyagok
összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése, valamint
szándékában áll a budapesti, Török utcai lakás - ahol az író 1954 és
1995 között élt és alkotott - emlékmúzeumként való működtetése.
Az intézet fogja feldolgozni a berlini Kertész-archívumban
őrzött kéziratos anyagokat, azokat publikálásra készíti elő,
valamint gyűjti a hazai és külföldi magántulajdonban,
közgyűjteményekben fellelhető dokumentumokat, például leveleket,
fényképeket, hang- és filmfelvételeket.
Az intézet kézirattárként és kutatóhelyként, valamint
konferenciák és egyéb rendezvények helyszínéül is szolgál majd. Az
intézetben kaphat helyet az író könyvtára, valamint a személyes
relikviáiból létrehozandó kiállítás is.
A közalapítvány az intézet feladatául szabta, hogy a
legszélesebb érdeklődői kör számára tegye hozzáférhetővé Kertész
Imre műveit, növelje az író ismertségét és népszerűségét, támogassa
- például fordítói, kutatói ösztöndíjakkal - az életmű teljes
feldolgozását.
A Kertész Imre Intézet alapítására és működtetésére a
közalapítvány fenntartója, a kormánya biztosítja a szükséges forrást
- olvasható a közleményben.