Megkezdődik az M44-es gyorsforgalmi út építése
Kondoros, 2016. december 21., szerda (MTI) - Az M44-es út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának megépítésével elkezdődött a 2x2 sávos gyorsforgalmi út fejlesztése szerdán.
A Békéscsaba és Kecskemét közötti mintegy 120 kilométeres
útpálya 2022-re tervezett teljes kiépítése nettó 327 milliárd
forintba kerül, ebből a most induló 61 kilométeres nyomvonal
beruházásának költsége 144 milliárd forint - mondta Tasó László, a
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikai ügyekért
fellelős államtitkára szerdán Kondoroson, mielőtt elhelyezte az új
út alapkövét.
Az államtitkár szerint a Békéscsaba és Kondoros közötti szakasz
kivitelezése a következő esztendő végén indulhat, majd azt követően
a Nagykőrös és Tiszakürt, végül pedig a Nagykőrös Kecskemét közötti
szakasz.
Tasó László emlékeztetett arra, hogy a teljes beruházást az
ország saját forrásból finanszírozza, mert azt nem támogatja az
unió. A fejlesztésre a magyar emberek munkájának eredményeként
kerülhet sor, és teljesülhet az a kormányprogram, hogy minden
megyeszékhely, így Békéscsaba is bekapcsolódhasson az ország
gyorsforgalmi út, illetve autópálya hálózatába - mondta.
Vantara Gyula, a térség országgyűlési képviselője, Békés megye
fejlesztési biztosa azt hangsúlyozta, hogy a beruházás megkezdésével
a térség lakóinak régi álma valósul meg, s ennek eredményeként
Békésbe is több tőke áramolhat, ami az itt élőknek is jobb
megélhetést tesz lehetővé.
Dankó Béla, Békés megye 2. számú választókerületének
országgyűlési képviselője is az esélyekről beszélt. Elmondta, az
elmúlt évben Békésben 2500 gyermekkel kevesebb született, mint ahány
ember meghalt, miközben több ezren elvándoroltak a térségből. A
képviselő arra számít, hogy az új út megépülésével megszűnik Békés
megye versenyhátránya.
Gajda Róbert, Békés megye kormánymegbízottja hangsúlyozta, hogy
a mostani kormány nem ígérget, megvalósítja a terveket.
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
kommunikációs igazgatója elmondta, a teljes út elkészültével
Békéscsaba és az M5-ös autópálya közötti menetidő 45 perccel
csökken, míg a békéscsabaiak két óra 10 perc alatt elérhetik a
fővárost.
Az építkezést három szakaszra bontották, és a megvalósításban a
Duna Aszfalt, a Hódút, az Euroaszfalt, a Swietelsky, a Solt út és az
A Híd nevű cégek konzorciumai vesznek részt.