Kétszázmillió forintnyi kábítószert foglaltak le a rendőrök a fővárosban
Budapest, 2017. szeptember 24., vasárnap (MTI) - Kétszázmillió forintnyi, mintegy 80 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le a rendőrök a fővárosban - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
A közlemény szerint pénteken este a VIII. kerületi Hungária
körút és a Kerepesi út kereszteződésénél ellenőriztek egy autót,
amiben 10 kilogrammnyi kábítószergyanús növényi törmeléket találtak;
a járműben ülő N. Zsigmond 41 éves budapesti lakost és egy 62 éves
albán állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították.
A nyomozók egy órával később a XIII. kerületi Váci út és Röntgen
út kereszteződésében elfogtak két szerb állampolgárt is, akiknek
XIII. kerületi lakásában további 70 kilogramm kábítószergyanús
anyagot, 350 ezer forintot és 5 ezer euró készpénzt találtak és
foglaltak le.
A rendőrök a négy férfit kábítószer-kereskedelem bűntett
megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd
őrizetbe vették őket, és javasolták előzetes letartóztatásuk
indítványozását - áll a közleményben.