Kettesfogathajtó-vb - Lázár Zoltánt kizárták
Budapest/Lipica, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) - Lázár Zoltánt kizárták a szlovéniai Lipicán zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon, a címvédő magyarok ennek ellenére élen állnak a csapatversenyben, de előnyük csökkent, a dolguk pedig sokkal nehezebbé vált a folytatásra.
A 11-szeres világbajnok, egyéniben és csapatban egyformán
címvédő Lázár Vilmos az MTI-nek azt mondta, a nyolcszoros
vb-aranyérmes öccsét arra hivatkozva zárták ki, hogy az orrszíj nem
lehet úgy rögzítve, hogy az akadályozza a ló fülének mozgását.
Hozzátette, a mezőnyben többen is ugyanilyen típusú felszereléssel
hajtottak, őket mégsem büntették meg, ráadásul egy flexibilis
eszközről van szó, amely nem akadályozza a ló fülének mozgását és
nem jelent előnyt a hajtó számára.
"Az elejétől kezdve érződött, hogy utaznak ránk, kötözködnek
velünk. Erre példa, hogy a díjhajtás során az öt pontozóból egyetlen
egy, a német lepontozott engem, amíg a többi bírónál az első tízben
voltam, addig ő 21. helyre értékelt" - mondta a Magyar Lovassport
Szövetség elnökeként is tevékenykedő Lázár Vilmos, aki szerint
testvére elvesztése azért különösen nagy csapás a csapatversenyt
illetően, mert ő lett volna a magyar trió húzóembere a hátralévő két
számban, a maraton- és az akadályhajtásban.
Az 50 éves sportember úgy vélte, az ő lovainak kevésbé kedvez a
maratonpálya nyolc akadálya, mivel azok gyorsak, az ő lovai pedig a
kanyarokban gyorsak, nem a végsebességük nagy.
A kizárás miatt a csapatversenyben csaknem nyolcról közel öt
hibapontra csökkent a magyarok előnye a németekkel szemben. Az
együttesek legrosszabb eredménye mindig kiesik, a díjhajtásban ez
Lázár Vilmosé lett volna, de öccse kizárása miatt az övé került be,
ami három ponttal volt rosszabb. A folytatásban pedig sem Lázár
Vilmos, sem a harmadik csapattag, a jelenleg élen álló Hölle Martin
nem hibázhat, mivel a kizárás nyomán nincs kiejthető eredmény,
mindenképpen kettejük teljesítménye fog számítani a hátralévő két
számban.
Szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az
akadályhajtással zárul a vb.
Állás a díjhajtás után:
egyéni:
1. Hölle Martin 35,57 hibapont
2. Beat Schenk (svájci) 42,30
3. Lars Schwitte (német) 42,53
...6. Lázár Vilmos 46,13
...39. Kákonyi Norbert 58,93
...63. Szilágyi Zsolt 64,18
...68. ifj. Nagy Tibor 65,42
Lázár Zoltánt kizárták.
csapat:
1. Magyarország (Hölle Martin, Lázár Zoltán, Lázár Vilmos) 81,70
hibapont
2. Németország (Lars Schwitte, Sebastian Warneck, Dennis
Schneiders) 86,54
3. Olaszország (Jozsef Dibak, Francesco Aletti Montano, Rocco
Cordera) 96,92