Szijjártó a CNN-nek: Magyarország nem tesz megkülönböztetést az emberek között vallási alapon
Budapest/New York, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) - Magyarország semmilyen megkülönböztetést nem tesz az emberek között vallási alapon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a CNN amerikai televíziónak adott interjúban a migrációs válsággal kapcsolatban.
Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben Magyarországot tömeges
bevándorlási hullám sújtotta. Négyszázezer ember lépett át a
határon, megsértve a jogszabályokat, nem tartották magukat a
rendelkezésekhez, és érkezésük félelmet keltett a magyarokban. Ezért
kellett a kormánynak lépéseket tennie a déli határ megvédelmezésére.
A külügyminiszter - aki az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának
általános vitáján vett részt a világszervezet székhelyén - az
interjúban megismételte azt a magyar álláspontot is, hogy az Európai
Uniónak a menekültek kötelező elosztására vonatkozó döntése
veszélyes és rossz volt.
Hozzátette, az Európai Bíróság minapi ítélete nem azt mondja,
hogy Magyarországnak azonnal illegális bevándorlókat kell
befogadnia. Az ítélet a kvótákkal kapcsolatos eljárásra, folyamatra
vonatkozott - emelte ki.
Az uniós tagsággal kapcsolatos kérdésre válaszolva Szijjártó
Péter azt mondta, Magyarország számára a tagság előnyökkel jár, de
az EU számára is előnyöket jelent az, hogy Magyarország a tagállamai
közé tartozik.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország tisztességes tehermegosztást
követel. Emlékeztetett: az ország nyolcszázmillió eurót költött
arra, hogy déli határának védelmével az egész Európai Uniót és a
schengeni övezetet megvédelmezze.
Kifogásolta azt is, hogy sok európai vezető nem fektet elegendő
hangsúlyt a kontinens biztonságának garantálására.
Szijjártó Péter előzőleg a közgyűlésben elmondott
felszólalásában is beszélt a Közép-Európát érő kihívásokról. Ezek
között nevezte meg az illegális migrációt és a növekvő európai
terrorfenyegetettséget, a Kelet és a Nyugat közötti kiegyensúlyozott
együttműködés megteremtésének szükségességét, továbbá a nemzeti
kisebbségek jogainak megvédését.