Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az ünnepi időszakban a forgalmas helyszínekre
Budapest, 2017. november 11., szombat (MTI) - Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az alkalmi kirakodóvásárokra, a piacokra, üzemanyag-töltő állomásokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint a nagy tömegeket vonzó helyszínekre - olvasható a rendőrség honlapján olvasható szombati közleményben.
Azt írták, az ünnepi időszakban figyelni kell a zsebtolvajokra,
akik jellemzően zsúfolt helyeken vadásznak áldozataikra. Ha mégis
megtörtént a lopás és ezt észlelték, ne szálljanak szembe a
tolvajjal, hanem hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget a
112-es segélyhívó számon.
Érdemes az iratokat a lakáskulcstól és slusszkulcstól, míg
PIN-kódot a bankkártyától elkülönítve tárolni; a pénz- és
irattárcákat ne a táskák, kosarak tetején tartsák és tárolásra a
nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot. Megfelelő
védelmet csak a kabát belső, lehetőleg zárható zsebei nyújtanak -
tették hozzá.
Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték,
sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el,
azt azonnal tiltassák le azt - tanácsolták.
Kitértek arra is, parkolás után és két vásárlás között is
ellenőrizzék, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében, látható
helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, korábban megvásárolt
ajándék. Ha azt tapasztalják, hogy feltörték az autót, ne nyúljanak
semmihez, hiszen a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség
vizsgálni fogja.
Az internetes vásárlással kapcsolatban jelezték, bankkártyával
történő fizetés esetén lehetőség szerint olyan webáruházban
vásároljanak, amelynél a fizetés valamely banki oldalon keresztül
történik, így a kártya adatai biztonságos kapcsolaton keresztül
jutnak el a pénzintézet központjába, azokat a webáruház üzemeltetője
nem ismeri meg.
Óvakodjanak az olyan weboldalaktól, amelyeknek nevében elírás
vagy hiba található, valamint ahol nem vagy hiányosan adják meg az
üzemeltető cég adatait - tették hozzá.