Kipróbálták Ukrajnában az Egyesült Államoktól kapott Javelin páncéltörő rakétarendszert

    Kijev, 2018. május 22., kedd (MTI) - Először próbálták ki ukrán katonák kedden az Egyesült Államoktól kapott, a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként számon tartott Javelin típusú amerikai rakétarendszereket - jelentette be a Facebookon Petro Porosenko elnök, aki jelen volt a fegyverzet lőtéri tesztelésekor.
hirdetés
    Az ukrán államfő kijelentette, hogy országa katonái alkalmazni fogják ezt a - szavai szerint - nagyon hatékonyon védelmi fegyvert, ha Oroszország támadást hajt végre állásaik ellen.

    Közölte, hogy a hadsereg alakulatai már elvégezték a szükséges tréningeket, amelyeken megtanulták a fegyver kezelését. A keddi gyakorlat sikeres volt, a kilőtt rakéták minden célt eltaláltak.

    Kiemelte, hogy a Javelineknek köszönhetően jelentősen nőtt Ukrajna védelmi képessége.

    "Önök is láthatták a katonák vidám arcát. Ma teljesült az álmuk. Ennek komoly szimbolikus jelentősége van, mert ez jelképezi együttműködésünket amerikai partnereinkkel" - hangoztatta a Facebookon közzétett videofelvételen Porosenko. Az ukrán államfő köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek, Mike Pence alelnöknek, a védelmi és a külügyminiszternek, a szenátusnak és a kongresszusnak országa támogatásáért, és azért, hogy a Javelin rakétarendszerek Ukrajnának történő szállítása mellett döntöttek.

    Donald Trump a múlt év végén határozott úgy, hogy az Egyesült Államok élet kioltására is alkalmas védelmi fegyvereket, köztük Javelin rakétarendszereket ad Ukrajnának. A döntés ellen Moszkva hevesen tiltakozott. Az amerikai védelmi minisztérium március elején hagyta jóvá 210 Javelin páncéltörő rakéta és 37 hozzá való indítóegység szállítását Ukrajnának. A fegyverszállítmány mintegy 47 millió dollárba kerül.

    Porosenko elnök május 1-jén jelentette be, hogy megérkeztek a Javelinek Ukrajnába az Egyesült Államokból. "A Kremlnek egyre magasabb árat kell fizetnie az Ukrajnával szembeni agresszióért" - hangoztatta egyebek mellett már akkori nyilatkozatában is.

    A Javelin (gerely) rakétarendszert a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként tartják számon. A rakéta az indítás után mintegy 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le, a harckocsik páncélzata ugyanis a tetejükön a legvékonyabb. A Javelin olyan védelemmel ellátott harckocsik ellen is hatékony, amelyek a rakétát még becsapódás előtt meg tudják semmisíteni. A Javelin rakétáknak ugyanis tandem elrendezésű robbanófejük van, amelyben a kisebb rész a reaktív védelem működésbe lépésének semlegesítésére való, a nagyobb pedig ezután felrobbantja a célpontot.