Tanulmánykötet készült a magyar paralimpiai mozgalomról
Budapest, 2018. május 22., kedd (MTI) - A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége (MEOSZ) szervezésében kedden mutatták be az "Árnyékban született csillagok. Paralimpiatörténeti tanulmányok" című tanulmánykötetet, amely betekintést enged a magyar paralimpiai sportmozgalomba.
Az 1929-ben indult, 1945 és 1975 között betiltott, majd ezután
újraindult mozgalomról készült kétkötetes, közel 1000 oldalas művet
a Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke, Nádas Pál
szerkesztette. A könyv 375 dokumentum, fotó és táblázat segítségével
mutatja be a hazai paralimpiai mozgalmat, társadalompolitikai
hatásait, nemzetközi kapcsolatait, szervezeti fejlődését, valamint a
sportolók sikereit, kudarcait.
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke, a kötet kiadója, Nádas Pál
munkájának méltatásaként kiemelte, a szervezetnek fontos a
parasport, mert "a parasportolók üzenetet közvetítenek saját
társaiknak, és az ép embereknek is".
"Teljesítményükkel azt bizonyítják, hogy hittel, akarattal az
emberek megvalósíthatják álmaikat" - tette hozzá.