Rétvári: ma is küzdelem zajlik az 1968-as két szembenálló szemlélet között
Budapest, 2018. május 22., kedd (MTI) - Rétvári Bence szerint az 1968-ban Nyugat-Európában összeütköző értékek között mai is küzdelem zajlik, a bevándorlás kérdésében is a kereszténydemokrata és a liberális szemléletet áll szemben egymással.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
kedden, az 1968-as mozgalmakról szervezett budapesti tanácskozáson
arról beszélt, hogy ma is jelen vannak Európában azok az értékek,
amelyek 1968-ban Nyugat-Európában összeütköztek, tehát a szabadság
"szabadossági" felfogása, a korábbi, közösséget összetartó értékek
tagadása, valamint ennek ellenreakciójaként a keresztény gyökerek
megerősítése.
Van egy liberálisabb, sok esetben "nihilistább" és van egy
keresztény, konzervatív, nemzeti hozzáállás - mondta Rétvéri Bence,
hozzátéve, hogy szerinte most is ilyesfajta küzdelem zajlik, és ezek
a legtisztábban a legkritikusabb társadalmi kérdésekben jelennek
meg. Példaként említette, hogy a bevándorlás kérdésében is kétfajta
szemlélet, eszmeiség áll szemben: a kereszténydemokrata közösségi
társadalomé és a liberális nyílt társadalomé.
A kereszténydemokrata politikus kifejtette, úgy gondolják, az
embereknek fontosak az identitásaik, hiszen "közösségi
társadalmunkban" az identitáselemek azért fontosak, mert közösséget
tudnak képezni. A velünk szemben álló liberálisok mindenben a
diszkrimináció alapját látják,
továbbá tagadják egy közös társadalmi erkölcs alapjait is, míg
mi erre építjük a gondolkodásunkat - tette hozzá.
Rétvári Bence szerint a liberális gondolkodás, a
közösségrombolás egyik következménye az elmagányosodás. Mi úgy
gondoljuk, hogy a közösségi társadalom az, amely megadja a boldogabb
élet lehetőségét, mi ezt kívánjuk szolgálni - jelentette ki.
Szólt arról is, hogy Európa nyugati és keleti felén az 1968-as
év mennyire mást jelentett: nyugaton egyfajta jóléti társadalom
kényelmében való radikális eszmekeresést és lázadást, mindazon
hagyományos értékek felrúgását, amelyek segítettek a második
világháború után újjáépíteni Európát. Kelet-Európában 1968 a prágai
tavaszt, a kommunista diktatúra elleni lázadást, a felkelés
szimbólumát jelentette - mutatott rá.
Az államtitkár kitért arra is, felfoghatatlannák tartják, hogy
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke május elején
Marx-szobrot avatott. Minden közép-európai nemzet számára
elfogadhatatlan az, hogy több millió polgárának szenvedését "valaki
egy pillanat alatt lesöpri, és azt mondja, hogy ez nem számít" -
mondta, hozzátéve: a világon bárhol, ahol megpróbálták a marxismust
a gyakorlatba átültetni, ott mindig jogfosztás, elnyomás és
diktatúra lett belőle.
Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke arról
beszélt, hogy a '68-as diáklázadások, mozgalmak utóhatásai a mai
napig befolyásolják az európai társadalmak közgondolkozását és napi
politikáját. Ezek a világmegváltó "diákok" a jól ismert baloldali,
liberális, marxista, anarchista, vagy maoista, esetleg trockista
elképzelések megvalósítását tűzték zászlajaikra, és ezt később
rablások és gyilkosságok segítségével kívánták a társadalmon
keresztülvinni - mondta.
Eötvös Péter kitért arra is, később kiadták a jelszót, be kell
épülni az államapparátusba, így átvéve az irányítást. "Ez
tökéletesen sikerült. Ezt látjuk ma Európa-szerte az oktatás, a
sajtó és a bíróságok területén is" - fogalmazott.
Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung (KAS) magyarországi
képviseletének vezetője szintén azt mondta, hogy az 1968-as egyetemi
lázadást a németországi társadalomban még a mai napig érezni: akik
részt vettek ezekben a mozgalmakban, "ügydöntő" helyeken vannak a
politikában, a közigazgatásban és a tudomány területén is.
Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB)
elnökhelyettese azt mondta: 1968 mára szimbólummá vált. Egyfelől a
baloldalon egy újfajta szabadság, világlátás, életérzés origója
lett, másfelől mindez a hagyományos európai értékek elleni
támadással is együtt járt. Kelet-Közép-Európában 1968 a prágai
tavaszt, annak leverését jelentette, és azt, hogy a szocializmusnak
még "emberarcot sem lehet adni".
Mint kifejtette: Nyugaton 1968 éppen azokra a Kínában gyorsan
megbukó törekvésekre épült, amelyek lényegében a pusztítást
istenítették. A gyűlölet felmenőik, tanáraik, elöljáróik, vezetőik
és általában minden tekintély ellen irányult. Ezek a diákok az
államaikat imperialistának, élősködőnek, bűnösnek látták. Nem
akarták a nyugati világot megjavítani, hanem el akarták pusztítani -
mondta.
Az 1968-as mozgalmak mai szemmel című konferenciát a KAS, a NEB
és a Kommunizmus Bűnei Alapítvány szervezte.