Kövér: az MPP újrateremtette a politikai verseny és együttműködés kultúráját az erdélyi magyar politikában
Bukarest/Marosvásárhely, 2018. március 24., szombat (MTI) - A Magyar Polgári Párt (MPP) a választás szabadságának jegyében úgy teremtette újra a politikai verseny és együttműködés kultúráját az erdélyi magyar politikában, hogy az nemcsak a magyar érdekek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is megerősítette - írta Kövér László házelnök az MPP tízedik születésnapját köszöntő levelében.
Az MPP szombaton az őshonos nemzeti közösségek jogvédelméről
szóló konferenciával és gálaesttel ünnepelte meg Marosvásárhelyen
hivatalos bejegyzésének tízedik évfordulóját.
Kövér László, aki 2011 óta az MPP tiszteletbeli elnöke, az
ünnepségen felolvasott levelében felidézte, hogy két Kárpát-medencei
magyar pártnak is évfordulója van: 1988 márciusában született az
idén 30 esztendős Fidesz, és 2008 márciusában jegyezték be a 10
esztendős Magyar Polgári Pártot.
"Mi az összeomló magyarországi kommunizmus romjai alól
menekítettük a magyar jövőt, ti a tomboló romániai posztkommunizmus
idején csiholtatok új esélyt a jövőnek Székelyföldön és Erdélyben" -
folytatta a párhuzamot a házelnök, aki szerint mindkét párt a
nemzetileg öntudatos és elkötelezetten demokrata kárpát-medencei
magyar közösségnek köszönheti politikai létét.
Kövér László megtiszteltetésnek nevezte azt a bizalmat, amely az
MPP tiszteletbeli elnökévé tette és egymás iránti bizalmuk
megszilárdítására kérte a párt tagjait. Levele végén az április 8-i
országgyűlési választásokra hívta fel a figyelmet, amelyen szerinte
két tábor áll egymással szemben: azok, akik szolgálják a nemzetet és
azok, akik kiszolgáltatják.
"Húsvét áldott ünnepe után ismét jön az elkerülhetetlen
erőpróba: 'Föl, föl vitézek a csatára!' Isten éltesse a Magyar
Polgári Pártot Erdélyben, Isten segítse közösségünket a
Kárpát-medencében!" - zárta köszöntő levelét Kövér László.
A marosvásárhelyi évfordulón Biró Zsolt pártelnök átadta az MPP
által alapított Wass-Akarat díjat Szász Jenőnek, a párt első
elnökének. A kitüntetést idén azok a délelőtti konferenciára
meghívott jelentéstevők is megkapták - Hoffmann Rózsa, Kalmár Ferenc
és Csáky Pál - akik munkájukkal európai szintű hivatkozási alapot
teremtettek az őshonos nemzeti közösségek jogvédelméhez.
A "Nemzetek szabadsága, Európa biztonsága" című konferenciáról a
magyar közmédiának nyilatkozva Biró Zsolt rámutatott: fontos
nemzetközi szinten is tudatosítani az erdélyi magyarság problémáit,
meg kell teremteni az erdélyi magyar "diplomáciát", és
szövetségeseket is kell találni az európai nagypolitikában.
Az MPP mintegy 60 erdélyi helység közéletében van jelen több
mint kétszáz választott tisztségviselővel, a párt két jelöltje -
Biró Zsolt pártelnök és Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki
vezetője - pedig az RMDSZ listáján szerzett parlamenti képviselői
mandátumot.