Választás 2018 - Fidesz: Soros "zsoldoshadserege" a bevándorlás ellenes Orbán-kormány eltávolításán dolgozik
Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Az elmúlt napok újabb leleplezéseket hoztak, amelyekből kiderült, hogy Soros "zsoldoshadserege" a bevándorlásellenes Orbán-kormány eltávolításán dolgozik - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten.
Kifejtette: Soros György fizetett zsoldosai
migránsszervezeteken, Brüsszelen és a hazai ellenzéken keresztül is
Orbán Viktort és Magyarországot támadják.
Halász János szerint ezt most már mind hangfelvételek is
bizonyítják.
Rámutatott: lebuktak, hogy magyarok tízezreinek a munkáját és
megélhetését is képesek tönkretenni azzal, hogy német vállalatokon
keresztül akarják zsarolni Magyarországot. Lebuktak, mert Soros
legalább kétezer embert fizet Magyarországon, hogy az Orbán-kormányt
támadja.
Lebuktak azért is, mert beismerték, hogy valamilyen célból
illegális adatgyűjtést végeznek a migránsok között - sorolta a
kormánypárti politikus.
Halász János kiemelte: Soros brüsszeli szövetségesei is
folytatják a Magyarország elleni támadásokat és a hazánkat elítélő
Soros-jelentés előkészítését.
Mint mondta: Soros jelöltjei az ellenzéki oldalon is
felsorakoznak. Az ellenzék vezetői a Soros-hálózat emberei, és
minden helyi választókerületben ott lesz Soros jelöltje - közölte.