Párbajtőr GP - Nincs magyar érmes a férfiaknál
Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - A három főtáblára került magyar vívó közül egyik sem jutott el az éremcsatározásokig a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfi versenyében.
A legtovább Koch Máté menetelt, aki két győzelem után kapott ki,
ezzel a 13. helyen végzett.
Koch az első fordulóban simán verte az ukrán Vitalij
Medvegyevet, majd a másodikban szorosabb és fordulatosabb asszóban a
Rio de Janeiróban, 2016-ban olimpiai bajnok Park Szang Joungot. A
dél-koreai 4-1-re és 7-3-ra is vezetett, de Koch a második szünet
után feljavult, majd fokozatosan felzárkózott, és 10-10-nél
egyenlített. Ezután a vezetést is átvette, és bár Park 12-10-ről még
visszazárkózott, az utolsó három tust a magyar párbajtőröző adta.
"Park az elején elment, aztán edzőm tanácsát megfogadva
elkezdtem vívni - utalt arra a 18 éves Koch, hogy sokáig nem
akciózott elég bátran. - 12-10-nél megéreztem, hogy nyerhetek,
kicsit ezért meg is remegett a kezem, így tudott ellenfelem
egyenlíteni, de aztán mégis sikerült felülkerekednem."
A kétszeres egyéni világbajnok Nikolai Novosjolov viszont már
nagy falatnak bizonyult a magyar vívó számára, aki a legjobb 16
között hét tussal kapott ki tapasztalt, 37 éves észt ellenfelétől.
"Szerettem volna őt is legyőzni, mint tavaly a heidenheimi
világkupán, de érezhető volt, hogy most felkészült belőlem, máshogy
vívott, mint akkor" - mondta, majd úgy folytatta: "harmadszor
indultam a budapesti Grand Prix-n, de most először kerültem fel a
főtáblára, és a legjobb magyar lettem, ezért elégedett vagyok".
Az egyéniben tavaly vb-bronzérmes, 2014-ben Európa-bajnok Rédli
András, aki a 16 kiemelt egyikeként a pénteki selejtezőt kihagyta és
csak vasárnap kapcsolódott be a küzdelmekbe, Alex Favával szemben
egyetlen találattal alulmaradt az első fordulóban: 4-7-ről
fordított 12-9-re, majd a francia dolgozta le hátrányát, a 13-13-nál
következő ráadásban pedig utóbbi szúrt pontosan.
"Tiszta a lelkiismeretem, szeretnék magamra haragudni, de nem
tudok. Nem érzem úgy, hogy valamit is elrontottam volna. Változatos,
jó asszót vívtunk, csak a végeredmény fájó" - mondta az MTI-nek a
vereség után, hozzátéve, hogy elsőre azért jobb lett volna egy
könnyebb ellenfelet kapni.
Bányai Zsombor ugyanebben a szakaszban kilenc tussal kapott ki a
japán Ito Inocsitól.
Rédli a 33., Bányai pedig az 51. helyen végzett.
Eredmények:
férfiak, Vass Imre emlékverseny:
a 64 között:
Koch Máté-Vitalij Medvegyev (ukrán) 15-8
Alex Fava (francia)-Rédli András 14-13
Ito Inocsi (japán)-Bányai Zsombor 15-6
a 32 között:
Koch-Park Szang Joung (dél-koreai) 15-12
a 16 között:
Nikolai Novosjolov (észt)-Koch 15-8