Novák Katalin: akkor jó a családpolitika, ha helyi kezdeményezések egészítik ki
Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Igazán jó családpolitika akkor tud megvalósulni, ha a kormányzati intézkedéseket jó helyi kezdeményezések egészítik ki - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára vasárnap Budapesten.
Novák Katalin a XI. kerületi Húsvéti sokadalom elnevezésű
családi napon úgy fogalmazott, a kormány családpolitikája akkor tud
érvényesülni, ha "helyben megtámogatják", és egy terület, régió
képviselői ugyanazokat az értékeket tartják fontosnak, mint a
kormány.
A szűk környezet, a lakókörnyezet az igazán meghatározó a
hétköznapokban, ezért lényeges, hogy a helyi vezetők hogyan tudják
megvalósítani a kormány döntéseit - emelte ki.
Hozzátette, újbudai lakosként állíthatja, hogy Újbudán jó
szülőnek lenni, gyereket nevelni, gyereknek lenni, és nagyszülőnek
is jó lenni, hiszen a kerület elnyerte az idősbarát önkormányzat
címet is.
Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának
elnöke, az Újbuda egy részét is magába foglaló 18. számú országos
egyéni választókerület képviselőjelöltje azt mondta, ha egy
kormányzat komolyan veszi magát, akkor tudja, hogy a család az az
egység, amelyre egy politikát eredményesen rá lehet építeni.
Ez a gondolat Dél-Budán mély gyökerekre talált, hiszen a XI. és
a XXII. kerület is családbarát kerület - fűzte hozzá.
(FOTÓ)