Párbajtőr GP - A nőknél is a nyolcaddöntőig jutott a legjobb magyar

    Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Amint a férfiakéban, úgy a nők mezőnyében sem jutott magyar vívó a legjobb négy közé, azaz egyik hazai párbajtőröző sem szerzett érmet a budapesti WestEnd Grand Prix-n.
hirdetés
    A legtovább a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese maradt állva, ő két sikeres asszó után a harmadikban kapott ki, és ezzel a kilencedik helyen végzett.

    A magyar vívó előbb 15-8-ra verte az ukrán Inna Brovkót, majd ugyanennyire a kínai Laj Csiang-linget, a legjobb 16 között pedig ugyancsak 15-8-as eredményt ért el, de fordítva, így Giulia Rizzi búcsúztatta őt. Utóbbi asszó elején a magyar párbajtőröző vezetett, 4-4 után azonban már végig az olasznál volt az előny.

    "Nem így terveztem a napot, nem így akartam szerepelni" - kezdte összegzését Szász-Kovács, hozzátéve: "Rizzivel jól ismerjük egymást, az olimpiai kvalifikációért például ugyanitt két éve megvertem. Most viszont megérdemelten nyert. Igaz, hogy vezettem, de ő nem engedte magát elnyomni, aztán meg már nekem kellett rohannom az eredmény után".

    "Azért is fájó a vereség, mert nagyon sokan kijöttek, kisgyerekek is, nekik is szerettem volna örömet okozni" - szomorkodott a magyar párbajtőröző.

    Szász-Kovács a világranglista vezetőjeként további 15 kiemelttel együtt nem vívott a szombati selejtezőben, ahonnan három hazai párbajtőröző - Kun Anna, Budai Dorina és Mihály Kata - csatlakozott hozzá. A 64-es főtáblán azonban mindhárman az első fordulóban vereséget szenvedtek. Kun 41., Budai 42., Mihály 49. lett.

    Eredmények:

    nők, Sákovics József emlékverseny:

    a 64 között:

    Szász-Kovács Emese - Inna Brovko (ukrán) 15-8

    Marta Ferrari (olasz)-Mihály Kata 15-12

    Erika Kirpu (észt)-Budai Dorina 15-8

    Monika Sozanska (német)-Kun Anna 15-10

    a 32 között:

    Szász-Kovács - Laj Csiang-ling (kínai) 15-8

    a 16 között:

    Giulia Rizzi (olasz) - Szász-Kovács 15-8