Választás 2018 - Karácsony koalíciós kormányzást ajánlott a DK-nak és az LMP-nek
Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az LMP-nek vasárnap Budapesten.
A Párbeszéd társelnöke abból az alkalomból állt a nyilvánosság
elé, hogy a párt honlapján vasárnap közzéteszik az MSZP-Párbeszéd
szövetség száz pontból álló kormányprogramját.
Közlése szerint a kormányprogramot, amelyet a következő
országgyűlésben a demokratikus ellenzéki pártokkal közösen kíván
megvalósítani, elküldi a DK-nak és az LMP-nek.
"Azt a sorsfordító programot, ami vissza akarja adni az
embereknek a szociális demokrácia Magyarországán a sorsválasztás
szabadságát" - fogalmazott Karácsony Gergely.
Mint elmondta: a sorsfordító választás nem csak arról szól, hogy
leváltsuk azokat, akik az elmúlt nyolc évben visszaéltek a
bizalmunkkal, hanem arról is, milyen jövőt szeretnénk az országnak.
Ebben a helyzetben az egyik szavazatunkkal lezárhatjuk a múltat,
a másikkal pedig megválaszthatjuk a jövőt, azokat a lépéseket,
amelyek Magyarországot előreviszik a szociális demokrácia
megvalósításának útján - hangoztatta.
Közlése szerint a száz pont egy új fejezet Magyarország
történetében. Tiszta lap, amely az elmúlt nyolc év bűneiből és az
elmúlt harminc év hibáiból és pozitívumaiból egyaránt tanulva egy új
kezdet lehet a magyar politikában - mutatott rá.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, az új korszak arról szól,
hogy a magyar gazdaság és társadalom fejlődését elsősorban az emberi
tőkére kívánják alapozni, szakítva a külföldi tőke bevonzásán nyugvó
egyoldalú gazdaságpolitikával. Vagyis a gazdaság fejlesztését a
Magyarországon már megtelepedett nagyvállalatok mellett a kis- és
közepes vállalkozások támogatása útján valósítanák meg - magyarázta.
Egyben "vissza kívánják pótolni" azokat a milliárdokat,
amelyeket az elmúlt időszakban a humán ágazatokból, az oktatásból, a
foglalkoztatás- és szociálpolitikából és az egészségügyből vontak ki
- ismertette.
Az új modell keretében egy olyan széles középosztály létrehozása
a cél, amelybe könnyű bekerülni, ám egyben védelmet is jelent a
lecsúszás ellen, továbbá egy olyan ország megteremtése, ahol kevés a
szegény - fűzte hozzá.
Az a cél, hogy létrejöjjön Magyarországon egy új társadalmi
kiegyezés, amely lezárja a szellemi polgárháború korszakát. Egyben
azt üzeni: azoknak, akik Európában kívánnak élni, nem kell
elhagyniuk ezt az országot, mert Európát fogják idehozni.
Ezért azokat a fejlesztési forrásokat, amelyeket ma a korrupció
veszélyeztet, és amelyeket sokszor értelmetlen beruházások
megvalósítására használnak fel, arra kell fordítani, hogy európai
életet biztosíthassanak az állam minden polgára számára - mondta
Karácsony Gergely.
A továbbiakban arról szólt, hogy az egyéni választókerületek
mellett a legfontosabb kérdés, hogy milyen országot szeretnénk,
milyen jövőt kívánunk magunknak. Az biztos, hogy "Orbánnak mennie
kell", ám arról is döntenie kell az embereknek, hogy mi jöjjön
utána, kik azok, akik valódi alternatívát kínálnak - fogalmazott.
Véleménye szerint az MSZP-Párbeszéd szövetség kínálja a
legkidolgozottabb, legvilágosabb programot a választók számára.
A rendezvény után Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva azt
mondta: nem a választási együttműködésről kíván tárgyalni az
LMP-vel, csupán arra kívánja felhívni a figyelmüket, hogy a
következő parlamentben számít a közös kormányzásra. Ugyanis -
véleménye szerint - Magyarországon koalíciós kormányzásra van
szükség azon pártok együttműködésével, amelyek programja
összeegyeztethető.
Márpedig az MSZP-Párbeszéd programja összeegyeztethető az LMP és
a DK programjával - fűzte hozzá.
Arra a kérdésre, miszerint a franciaországi terrortámadás
fényében fenntartható-e az az álláspont, hogy a migráció és a
terrorizmus között nincs összefüggés, azt mondta: az elmúlt években
a statisztikák szerint, miközben nőtt a bevándorlás, csökkent a
terrorista típusú bűncselekmények száma. Az biztos, hogy Európa
számára komoly kihívás a bevándorlás, ám Magyarország számára nem.
Mert a bevándorlóknak nem Magyarország, hanem Európa más államai a
céljuk - magyarázta.
A továbbiakban - szintén kérdésre - megerősítette, hogy a
kötelező betelepítési kvótát nem támogatja az MSZP-Párbeszéd
szövetség, egy közös európai megoldásban viszont részt venne az
általa vezetett kormány.
Azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a Jobbik anyagi
támogatást ajánlott a kisgazdapártnak politikusaik visszaléptetése
fejében, közölte: mélységesen elítéli mindazokat, akik pénzért
akarnak befolyást szerezni.
Szóba került Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármesterének egy
kolléganőjével szemben tett durva kijelentése is. Karácsony Gergely
erre azt mondta, a hangfelvételt ugyan nem ismeri, ám Janiczak Dávid
polgármesteri tevékenysége világosan mutatja, hogy nem szabad a
Jobbikra bízni a kormányzást.