Három helyszínen is látható lesz áprilisban a Lord of the Dance előadás
Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Budapesten, Debrecenben és Veszprémben is fellép áprilisban Michael Flatley ír tánccsapata a Lord of the Dance produkció felújított változatával.
Április 3-án a fővárosban, 4-én a debreceni Főnix Csarnokban,
másnap pedig a Veszprém Arénában mutatja be a Dangerous Games című
előadást a világhírű társulat - közölték az előadás magyar szervezői
az MTI-vel.
Michael Flatley néhány éve újrakoreografálta és -rendezte az
eredeti Lord of the Dance produkciót, amelynek középpontjában a tánc
és a művészet áll. Az új táncokat korszerű vizuális, 3D- és
fénytechnikával ötvözte, így a megújult hangzásnak és látványos
kosztümöknek köszönhetően egy vadonatúj előadás jött létre.
A váltott szereposztásban bemutatott előadásban három magyar
táncos is szerepel: Krén Andrea, Krén András és Papp Zoltán, akik
évek óta tagjai és szólótáncosai a társulatnak. Andreát Morrighan, a
csábító nő, Andrást a Lord, a Tánc Ura, Zoltánt pedig Don Dorcha, a
Sötét Nagyúr szerepében láthatja a magyar közönség.
A színpadtól visszavonult Michael Flatley maga már nem szerepel
az előadásban, ám a technika segítségével újra és újra láthatja a
közönség. A nyitó jelenetben Flatley a kivetítőn egy utazásra
invitálja a nézőket, amelyben bemutatja, ő maga honnan indult és
hogyan lett belőle a világ egyik legnagyobb táncosa. A híres
fináléban pedig virtuális mása is megjelenik a színpadon.
A Dangerous Games 2014-ben sikerrel debütált a London Palladium
színházban, és azóta több millióan látták. A látványos show
világkörüli turnéjának keretében érkezik Magyarországra.
Michael Flatley karrierje az 1980-as években kezdődött. A
nemzetközi áttörést az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon bemutatott
produkciója hozta meg számára, amely a két évvel későbbi Lord of the
Dance tánc-showban teljesedett ki. Az eddig megdöntetlen rekordokat
felsorakoztató produkcióban 400 alkalommal táncolta a címszerepet
1998 júniusáig.
A táncos több egyéni világrekordot is magáénak tudhat: ő a világ
legjobban fizetett táncosa, az ő lábait biztosították eddig a
legmagasabb összegre (40 millió dollárra), és az övé a "világ
leggyorsabb lába", amelyet szteppelés közben másodpercenként 35-ször
képes a talajhoz érinteni.