Gyermekvédelmi ellátásban élőknek szerveztek tehetségkutató versenyt

    Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - A gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő gyermekeknek és fiataloknak szervezett Varázscsepp országos tehetségkutató verseny minden évben "óriási ünnep", de nemcsak a gyerekeknek, hanem a felkészítő tanároknak is - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára vasárnap Budapesten.
hirdetés
    Langerné Victor Katalin a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központban rendezett verseny döntőjét nyitó beszédében megköszönte a pedagógusoknak, hogy a napi munkájukon túllépve egy kicsit többet tesznek, és meglátják a tehetséget a gyerekekben. "Hiszen minden ember tehetséges valamiben, a kérdés csak az, hogy meglátják-e benne ezt" - fogalmazott.

    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője méltatta a produkciók mögött rejlő rengeteg munkát, és azt kívánta, teljesítményükkel varázsolják el a nézőket a gyerekek.

    A Cseppkő Gyermekotthoni Központ és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által nyolcadik alkalommal rendezett verseny döntőjében ének, tánc, hangszer, vers és próza kategóriában mutatják be tudásukat a fellépők.

    (FOTÓ)