Magyar sportdiplomata az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségében
Budapest, 2017. április 1., szombat (MTI) - Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) bukaresti kongresszusán beválasztották az elnökségbe Kárai Pétert, a magyar szövetség (MKKSZ) gazdasági és vagyongazdálkodási alelnökét. A mandátuma négy évre szól.
Az MKKSZ szombati hírleve alapján Kárai Péter szerint az ECA
legfontosabb feladata a stabilabb versenyrendszer, az eddiginél
hatékonyabb marketing, az átláthatóbb adminisztratív működés és a
szigorúbb doppingellenes tevékenység kialakítása lesz a következő
négy évben.
"Nagyon örülök neki, hogy bizalmat kaptam és a következő négy
évben európai szinten dolgozhatok a kajak-kenu sportágért. Fontosnak
tartom, hogy az ECA az eddigieknél is átláthatóbban és hatékonyabban
lássa el feladatait, és így a kontinens pozíciója erősödjön a
következő években a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségnél (ICF) is" -
idézte Kárai Pétert a kajakkenusport.hu.
Kárai Péter 2009 óta "segíti a sportág munkáját" itthon, az
MKKSZ elnökségének pedig 2013 óta tagja - mondta Schmidt Gábor, az
MKKSZ elnöke. Hozzátette: kiváló gazdasági szakembernek tartja, aki
az üzleti életben is bizonyított. Jelentős sportdiplomáciai siker,
hogy bekerült az ECA legszűkebb döntéshozó testületébe, ahonnan
később akár továbbléphet az ICF elnökségébe is - vélekedett.
"Számunkra a legfontosabb, hogy általa első kézből kaphatunk majd
híreket a sportágat befolyásoló európai folyamatokról" -
hangsúlyozta az MKKSZ elnöke.