Szakértő: lemaradásban vannak a humán szektor beruházásai
Budapest, 2017. április 1., szombat (MTI) - Jelentős lemaradás volt tapasztalható az oktatás, az egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban tavaly 2015-höz képest, pedig ezek a gazdaság hosszú távú versenyképessége, a nagy hozzáadott érték szempontjából fontosak - figyelmeztetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán szombat reggeli műsorában.
Csath Magdolna közgazdász kifejtette: egy ország
versenyképességének szempontjából minimális feltétel, hogy az állam
legalább ne gátolja a vállalkozásokat. Ezen a téren is nagyot lehet
lépni, ha olyan konkrét kérdéseket kezelnek, mint az, hogy az
adóbevallás minél kevesebb időt és kiadást jelentsen egy vállalkozás
számára, vagy csődhelyzetben a kisebbségi tulajdonos milyen védelmet
kapjon - tette hozzá.
A foglalkoztatási helyzetre kitérve a közgazdász elmondta:
Magyarországon a legnagyobb hiánycikk a munkaerő, és miután a
külföldre áramlás stagnál, a közfoglalkoztatottak száma pedig
csökken, vélhetően a versenyszférában dolgozók száma nő.
Csath Magdolna rámutatott, hogy Magyarországon a
foglalkoztatottak aránya már meghaladja a 67 százalékot, ez az arány
közelít a 70 százalékos európai átlaghoz. A pozitív folyamatok
között említette, hogy fiatalok körében 11 százalékra csökkent a
munkanélküliség.