MSZP: nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani

    Budapest, 2017. április 1., szombat (MTI) - Nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani, Európát utol kell érni - jelentette ki az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
hirdetés
    Gúr Nándor szerint a Fidesznek az ország felemelkedéséről szóló "dumájával" szemben több millió ember számára romlik a helyzet, és nemhogy utolérnénk az Európai béreket, de lassan már a romániai bérek alá csúszunk.

    Hangsúlyozta, hogy a legjobb demográfiai ösztönzőt az anyagi biztonság és a növekvő bérek jelentenék. Ezzel szemben az a politika, amit a Fidesz, a gazdagok kormánya művel, a "leghatékonyabb fogamzásgátló" Magyarországon - vélekedett az ellenzéki politikus.

    Elmondása szerint hét éve romlik az ország versenyképessége, az unió 263 régiójából csupán egy magyar található a középmezőnyben. A többi hat pedig az utolsó egyharmadban helyezkedik el, sőt négyet a 20 legszegényebb között jegyeznek - tette hozzá.

    Ezt azt is jelenti - mutatott rá Gúr Nándor -, hogy négymillió ember szegénységben él, és még azok fele sem kapja meg a létminimumot a munkájáért, aki dolgozik.

    Az uniós források nélkül ma 6-7 százalékkal volna alacsonyabb a GDP, és egyharmadnyival kevesebb beruházás valósult volna meg Magyarországon - emelte ki Gúr Nándor a GKI Gazdaságkutató Zrt. adataira hivatkozva.

    Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője a demográfiai helyzetet értékelve hangsúlyozta: ma ott tartunk, hogy az elmúlt hét évben már 78 ezer, vagyis minden hatodik magyar gyermek külföldön született. Ugyanakkor a kormányzat a külföldön születettek számát is beleszámítja a statisztikába, és ezek szerint az elmúlt évben 93 100 magyar gyermek született. Ám azt nem teszik hozzá, hogy közülük 14 ezren külföldön - jegyezte meg.

    Hozzáfűzte: az elmúlt évben így kevesebb mint 80 ezer gyermek született Magyarországon, ami soha nem látott mélypont a születések számát tekintve - tette hozzá.

    Mindez az MSZP szerint azt jelenti, hogy a Fidesz családpolitikája megbukott, ugyanis a legnagyobb szegénységi kockázatot ma a gyermekvállalás jelenti Magyarországon. Ezen kíván változtatni az MSZP a Botka László miniszterelnök-jelölt által fémjelzett programjával - jelentette ki az ellenzéki politikus.