Révész Máriusz: az elsők között kezdődhet a kemencei kisvasút meghosszabbítása
Kemence, 2017. április 1., szombat (MTI) - Az elsők közt kerül sor a kemencei kisvasút meghosszabbítására a kormány által a kisvasútfejlesztésre még tavaly megítélt 10 milliárd forintos keretből - mondta Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos szombaton, a Pest megyei Kemencén.
A Kemencei Erdei Múzeumvasút állomásán tartott kisvasúti
szezonnyitón a kormánybiztos elmondta, hogy a keretből a
magyarországi kisvasúthálózatot szeretné felújítani és fejleszteni a
kormány. Az elsők között támogatják a kemencei kisvasút
nyomvonalának meghosszabbítását, ez a tervek szerint egy-két éven
belül meg fog történni.
Révész Máriusz hozzátette: nagyon jó lenne, ha nem sokára a Nagy
Hideg-hegyi sípálya is elérhető lenne kisvasúton. Rétvári Bence,
az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára
elmondta, hogy tavaly több mint százezren látogatták meg a kemencei
kisvasutat, amelyet immár 18 éve a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület
önkéntesei üzemeltetnek. A kisvasút az idén kezdi meg a 118. évadát.
Révész Máriusz még tavaly, a Kárpát-medencei kisvasutak
budapesti találkozóján jelentette be, hogy a kormány a
legforgalmasabb hazai kisvasúti vonalak fejlesztésére tízmilliárd
forintot ítélt meg. A kormánybiztos a fejlesztendő vasutak között a
miskolci Lillafüredi Állami Erdei Vasutat, a gyöngyösi Mátravasutat,
a Királyréti Erdei Vasutat, a Kemencei Erdei Múzeumvasút és a
debreceni Zsuzsi Erdei Vasutat nevezte meg.