Két évtizedes fennállását ünnepelte a Rákóczi-főiskola Beregszászon
Beregszász, 2017. április 1., szombat (MTI) - Ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a kárpátaljai magyarság tudományos és kulturális életében kulcsszerepet játszó II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fennállásának 20. évfordulójáról szombaton Beregszászon.
A felsőoktatási intézmény történetét és jelen helyzetét
ismertető ünnepi beszédében Orosz Ildikó, a főiskola rektora
emlékeztetett, hogy azért tartják a működését korábban elkezdő
intézmény alapítási évének 1997-et, mert az 1996-1997-es tanév
második szemeszterében ismerték el jogilag Ukrajnában. A főiskola
legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy a továbbtanulni vágyó
kárpátaljai magyar fiatalok helyben, anyanyelvükön kaphatnak
minőségi tudást - tette hozzá, emlékeztetve, hogy az eltelt húsz
évben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a kárpátaljai
magyarság meghatározó tudományos-művelődési központjává vált.
A rektor elmondta, hogy a magyar főiskolán 2001-ben adták át az
első, Ukrajnában államilag elismert okleveleket, és 2016-ig összesen
csaknem 8400-an részesültek képzésben, és kaptak erről szóló
oklevelet. Jelezte, hogy a felsőoktatási intézményben, ahol jelenleg
több mint ezer diák tanul, 105 oktató és más munkatárs a főiskola
egykori végzőse. Kiemelte, hogy az elmúlt húsz évben az intézmény
kiadója mintegy 200 kiadványt jelentetett meg. Figyelemre méltónak
nevezte, hogy a magyar főiskola kulturális rendezvényei évente 100
ezer látogatót vonzanak. Bejelentette, hogy idén ősztől négy
szakiránnyal bővül a főiskola képzési kínálata.
Orosz Ildikó köszönetet mondott az anyaországnak, a magyar
kormánynak azért a támogatásért, amely biztosítja a főiskola stabil
működését.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
(KMKSZ) elnöke, ukrán parlamenti képviselő és a Kárpátaljai Magyar
Főiskoláért Alapítvány elnöke, visszaemlékezve a magyar főiskola
alapításának körülményeire, rámutatott, hogy csak akkor nyílt
lehetőség nem állami magyar felsőoktatási intézmény létrehozására
Kárpátalján, ez sem előtte, sem utána nem lett volna lehetséges.
Mint mondta, tapasztalatok nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel
kezdődött a munka a főiskolán: volt hit, és ehhez volt nagyon sok
támogató. A széles körű támogatásnak köszönhető - folytatta -, hogy
a mindig meglévő ellenszélben is működni, sőt fejlődni tudott a
magyar felsőoktatási intézmény.
A politikus hangsúlyozta: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai
Magyar Főiskola - képletesen szólva - "a kárpátaljai magyar
értelmiség fészke és keltetője". Emlékeztetve arra, hogy milyen
romos állapotból kellett újjáépíteni a felsőoktatási intézmény
jelenlegi impozáns épületét, a Beregszász központjában álló egykori
vármegyei törvényszéki palotát, Brenzovics László a főiskolát a
kárpátaljai magyarság megújulása jelképének nevezte. Kiemelte: a
beregszászi főiskola a kárpátaljai magyarság közösségként történő
megmaradásának az alapja, így mindkettőnek - a felsőoktatási
intézménynek és a kárpátaljai magyarságnak - van jövője.